AppleMark
Közélet

Pilz Olivér: nem kormányt akarunk buktatni

24.hu
24.hu

2016. 03. 09. 11:55

Hanem oktatási rendszert akarnak váltani - árulta el a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke a Magyar Időknek.
Korábban a témában:

Pilz Olivér, az Orbán Viktor által életszerűtlennek titulált nyílt levél szerzője elmondta a kormánypárti napilapnak, hogy azért döntöttek amellett, hogy a sajtóhoz fordulnak, mert a minisztériumban válaszra sem méltatták őket.

Megtartják a március 15-i tüntetést

Arra a kérdésre, hogy mikor szüntetik be a tiltakozásokat, némileg kitérően azt a választ adta, hogy ez az „azonnal megoldandó 12 pontos követelésekhez kapcsolódik”. A demonstrációval az a céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, fenn tudják tartani a közvélemény érdeklődését, valamint hogy szavatolni tudják a tárgyalások folytatását. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a mindenhol megjelenő ellenzéki réteget nem tudják kiszűrni megmozdulásaikról,

és úgy tudom, a Kossuth téren állók közül sokan nem is hallották őket.

Nem ülnek a kormány által gründolt kerekasztalhoz

A levelünkben rögzítettük, hogy nem akarunk a köznevelési kerekasztalban részt venni, hanem kétoldalú tárgyalások keretében szeretnénk egyeztetni a kormánnyal, és ehhez tartjuk magunkat

– hangsúlyozta. Arra, hogy miért nem hajlandóak továbbra sem leülni, azt a választ adta, hogy nem személyi kifogásaik vannak.

Attól félünk, hogy a végső döntésnél nem az oktatásban résztvevőké lesz a döntő szó.

Az „illegitim” kerekasztalról alábbi cikkünkben tudhat meg többet!

Nem kormányt akarnak buktatni

Mi nem kormányt, hanem oktatási rendszert akarunk váltani – hívta fel a figyelmet kérdésre válaszolva.

Az oktatás nemzeti ügy, a legnagyobb problémát pont abban látom, hogy nincs meg a megfelelő kommunikáció az emberek között, így a pedagógusok és az oktatásirányítás között sem. Ezen akarunk változtatni.

Tabula rasa – kevesebb lexikális tudást!

Egy teljesen Új Nemzeti Alaptanterv kidolgozásának fontosságát is kiemelte a szakember, „mely a kor kihívásainak megfelelő és elsősorban lexikális adatokból jóval kevesebbet tartalmaz. Azért nem a jelenlegi szűkítésében kellene gondolkodni, mert ezzel a módszerrel már többször próbálkoztak, de mindig ellentétes eredmény született, tovább bővült az ismeretanyag”.

A Klikkel kapcsoltban pedig a választhatóság fontosságára helyezte a hangsúlyt, véleménye szerint azok az önkormányzatok, melyek képesek vinni az iskolát, azoknak ezt meg kéne engedni, „amely pedig nem, ott maradjon az állam az intézmények fenntartója”.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21: US actor Adam Sandler (R), US actor Ben Ben Stiller (C) and British actress Emma Thompson (L) arrive for the film ‘The Meyerowitz Stories’ in competition at the 70th annual Cannes Film Festival in Cannes, France on May 21, 2017.  Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.