Közélet

Sablonszöveggel magyarázkodnak a minisztériumok Habony miatt

Jobboldali meggyőződésű ember, aki mindenféle ellentételezés nélkül elmondhatta a magánvéleményét – írták.

Végigkérdezte a minisztériumokat Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője arról, hogy milyen kapcsolatuk van Habony Árpáddal, akit a miniszterelnök tanácsadójaként tartanak számon, bejárása van a Parlamentbe, de a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléseire is elhívták. Íme, a válaszok:

  • Pintér Sándor belügyminiszter szerint aki kikérte, ismeretségi alapon kérte ki másoké mellett Habony véleményét is. „Egy jobboldali meggyőződésű ember, aki mindenféle ellentételezés nélkül elmondhatta a magánvéleményét. Érdemi befolyása a politikánkra, a minisztérium működésére soha nem volt.”
  • Simicskó István honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter külügyminiszter, Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, az emberminisztérium államtitkára szóról szóra azt írta, mint Pintér.
  • Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt írta, Habony a Miniszterelnökség egy értekezletére sem hivatalos, semmilyen tiszteletdíjban nem részesül, és semmilyen jogviszonyban nem áll a tárcájával.
  • Tállai András sem élt a sablonszöveggel, a nemzetgazdasági miniszterhelyettes azt közölte, hogy Habony nem áll és nem állt jogviszonyban „soha egyetlen kormányzati szervvel vagy személlyel, így a Nemzetgazdasági Minisztériummal sem”.

(444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik