Közélet

Bokros egérnek nevezte Orbánt

"Vétó? Milyen vétó?" Ezt kérdezi a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke.

Bokros Lajos hiteltelennek tartja azokat a kormányhíreket, amelyek szerint Orbán megvétózta Angela Merkel német kancellár és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök indítványát, ami a menekültválság megoldását célozta volna. Törökország azt javasolta, hogy akkor fogad vissza egy darab gazdasági bevándorlót, ha az EU befogad egy darab szíriai menekültet. A MoMa elnöke hatalmas alkunak nevezi, ami két közepes nagyhatalom között folyik: a 82 millió lakosú, a világ negyedik legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország és a 78 millió lakosú, felemelkedő Törökország között.

De nincs megállapodás, mert közbeszólt az egér.

Elhiszi ezt valaki? Kérdezi Bokros Lajos, aki szerint a szóban forgó kérdésben jogi értelemben egyik tagállamnak sincs vétójoga, tehát az orbáni vétó már ezért is hamisság. Ráadásul teszi hozzá, Magyarország népessége nyolcada a németnek és a töröknek, gazdasági súlya harmincada a németnek, tizede a töröknek. Magyarország nemzetközi súlya – a hazai külpolitika eredményeképpen – elhanyagolható az óriási német és török befolyás mellett.

Álmodik az egér és azt hiszi, hogy együtt dübörög az elefánttal.

Bokros Lajos azt kéri a polgártársaktól, ne hagyják, hogy a kormányunk bohócot csináljon belőlük, elég, ha saját magából csinál. Nyugaton tudják, hogy a magyar nemzet nem azonos a magyar kormánnyal.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik