Közélet

Balog csaknem lemondott a kerítés miatt

„Úgy voltam vele, hogy ebben már nem veszek részt.”

A Mandiner értesülései szerint a miniszter egy német liberális elitklubban hétfőn késő este beszélt arról, hogy a kerítés építésével nem értett egyet.

Szörnyű, buta.

A portál szerint e szavakkal jellemezte Balog Zoltán a nyáron felállított határkerítést Frankfurtban, a Hayek Clubban csaknem százfős hallgatósága előtt. A miniszterben akkoriban felvetődött, hogy ebben már lelkészként és miniszterként sem tud részt venni. A kormányplakát-kampánnyal kapcsolatban is kritikus volt.

Ezek az emberek áldozatok, ezt le kell szögezni. Én is odamentem, osztottam ételt, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet; de közben ezt el kell választani az állam feladataitól: a jog, a biztonság, a rend garantálásától. A kampányunkkal mindenesetre összemostuk a két szintet. Amikor azt írtuk plakátokra, hogy »Nem veheted el a magyarok munkáját!«. Így, tegeződve. Magyar nyelven. Azt hiszem, nem tettünk kellő különbséget a szükséget szenvedő ember, az áldozat és az áradat, a folyamat között. Utóbbit meg kell akadályozni a magyar határon, az európai határokon, azt viszont, hogy hús-vér embereket utáljanak, nem engedhetjük meg magunknak.

A miniszter mára megbékélt a lelkiismeretével, azt mondta, ma már úgy látja, a kerítéssel az ország ugyanazokat az értékeket védi, mint annak idején a határnyitással: a szabadságot.

Ezt követően Balog már védte a magyar migránspolitikát, ecsetelte a magyar kormány sikereit, miközben felhívta a figyelmet a német, az osztrák és a brüsszeli politika felelősségére, miközben megígérte, hogy ő a nyugati szempontokat igyekszik érthetővé tenni Magyarországon. További részletek a Mandineren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik