Közélet

Az Emmi szerint gyakorlatilag fölösleges tüntetni

A civil közoktatási platform követelései szerepelnek a köznevelési kerekasztal munkacsoportjainak témái között – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szerveződés 12 pontjára. A tárca a tömörülés képviselőjét várja a kerekasztal keddi ülésére.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott válaszlevél szerint a platform által leírt kérdések, problémák a tárca előtt is ismertek, azok egytől egyik szerepelnek a köznevelési kerekasztal valamelyik munkacsoportjának témái között. A köznevelési kerekasztal plenáris ülése a tárgyalópartnerek által meghatározott ütemezés szerint végzi szakmai munkáját, már az első két ülésen megfogalmaztak több olyan javaslatot, amelyet a kormányzat elfogadott – olvasható a dokumentumban.

A tárca képviselője korábbi meghívásukat megerősítve jelzi, hogy várják a platform képviselőit a kerekasztal, illetve munkacsoportjainak ülésére. A minisztérium nyitott arra, hogy a következő plenáris ülésen megvitassák a platform által megfogalmazott követeléseket.

A civil közoktatási platform 12 pontban fogalmazta meg elképzeléseit a közoktatás átalakításáról, az MTI-hez kedden eljuttatott kezdeményezések között szerepel a tanulói terhek mérséklése, a kötelező testnevelésórák számának csökkentése, a kötelező erkölcstan- és hittanórák megszüntetése. Az intézkedéscsomagban megfogalmazták, hogy az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el, a változások nem érinthetik hátrányosan a tanulókat, mindenkinek joga van a tanultak alapján letenni az érettségit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik