Közélet

Komlón még ingyen telket is kapnak házuk alá a csokosok

Komló önkormányzata kilenc telket bocsát ingyenesen azok rendelkezésére, akik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénybevételével új ingatlan építése mellett döntenek. A baranyai város önkormányzatának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – igény esetén – a dávidföldi városrészben található kilenc telek mellett további kilenc házhely kialakítására is lehetőség van.

A város képviselő-testületének döntése értelmében a Komlón otthont teremtő fiatal családok akár 1,1 millió forint, felerészben vissza nem térítendő támogatáshoz is juthatnak, amennyiben gyermekeik a város óvodáiba, iskoláiba járnak. A rendelet a 40 évnél fiatalabb családosok számára kedvezőbb feltételeket biztosít az első lakás vásárlásához nyújtható támogatáshoz. Az igénylő családban az egy főre jutó jövedelem maximuma az eddigi 71 ezer forint helyett 80 ezer forintra emelkedik, így többek számára nyílik lehetőség pályázni.

A sikerrel pályázók alaptámogatásként félmillió forintot kapnak, gyermekenként – három gyermekig – pedig további 200 ezer forintot, azaz összesen legfeljebb 1,1 millió forintot. Az összeg fele vissza nem térítendő támogatás, másik része kamatmentes hitel – olvasható az írásos összefoglalóban.

Megjegyezték: ugyanezt az összeget igényelhetik azon családok is, akik a csok igénybevételével használt lakást vásárolnak Komlón. A pénzt kizárólag a lakás vételárára lehet fordítani.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik