Közélet

Visszavonták Tőkés László állami kitüntetését

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 03. 16:22

Klaus Iohannis román államfő az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat.

Annak, aki román állami kitüntetést kap, tiszteletben kell tartania a román alkotmányt és azokat az értékeket, amelyek ennek alapját képezik – fejtette ki.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Basescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend állami kitüntetést az 1989-es forradalomban játszott szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

A becsületbíróság döntését Tőkés László megtámadta a közigazgatási bíróságon, keresetét a román legfelső bíróság a múlt héten utasította el jogerősen. 2014 őszén az elnöki tisztségről leköszönt Traian Basescu még államfőként úgy nyilatkozott, csak a bírósági tárgyalás lezárulta után dönthet az elnök a kitüntetés visszavonásáról vagy a becsületbírósági javaslat figyelmen kívül hagyásáról. Az elnöknek ugyanis jogában áll mérlegelni ilyen esetben.

Tőkés László múlt pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy Iohannis visszavonja tőle a kitüntetést, mert az elnök európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudja elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak. Leszögezte: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Kommentek

Megszólalt Kubatov az NVI-botrány kapcsán
AppleMarkEgyre derűlátóbbak a magyarok, főleg ha fideszesek