Közélet

A börtön nem engedné szabadon a magyar sorozatgyilkost

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 03. 19:37

A négy gyilkosságért és tucatnyi rablásért elítélt Bene László napokon belül feltételes szabadlábra kerülhet. Feltételes módban, mert az ügyész megfellebbezte a bíróság keddi határozatát. 1996-ban kapott 25 évet, ekkorra a halálbüntetést már eltörölték, a tényleges életfogytiglan még nem létezett. Az akkori ítélet szerint 20 év múlva, vagyis most feltételesen szabadlábra bocsátható.

A börtönügyekben eljáró büntetésvégrehajtási bíró az alapján dönt a feltételes szabadlábról, hogy a börtönből kapott információkból és jellemzésekből mit olvas ki – írja a hvg.hu. Egy, az ügyet közelről követő, névtelenséget kérő forrás a lapnak azt mondta, maga a börtön – az első fokon döntő bíróval ellentétben – nem támogatta Bene szabadon bocsátását, mert nem látták biztosítottnak, hogy vissza tud illeszkedni a társadalomba.

Az első fokon döntő bv-bíró viszont egy csomó dolgot mérlegel ilyenkor, például Bene ügyében még a médiában adott nyilatkozatait is figyelembe vette

A hvg.hu információi szerint a döntést hozó bírónak olyan benyomása volt a Bene által adott interjúkból, hogy a férfi megbánta a tettét. A bíróság szerint Bene László jól reagált a 2014-es feltételes szabadláb elutasítására, jutalmakat érdemelt ki, és zárkamegbízotti tisztségével is segítette a börtön rendjének betartását. Az is meggyőzhette őket, hogy leérettségizett, és állítólag intenzívebb kapcsolatba került a családtagjaival.

 Minden elítélt az első pillanattól bekerül egy kockázatelemzési rendszerbe, ami ezerféle szempontból – öngyilkosságra, erőszakosságra való hajlam, szociális készségek – követi a benti viselkedését. Ezt veszik elő, mikor dönteni kell a fogvatartottról, és nyilván megkérdezik a nevelőjét is, de pszichológiai teszt nincs

– magyarázta a forrás.

Az ügyet közelről követő szakember ugyanakkor azt mondta, őt személy szerint meglepné, ha Benét kiengednék.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind