Közélet

Simicskának sokat megérne egy kormányváltás, Vonán tartja a szemét

Vagyonának jelentős részét hajlandó lenne arra áldozni, hogy ne a Fidesz legyen a kormánypárt. A Jobbik elnöke, Vona Gábor pedig az ifjú Orbán Viktorra emlékezteti.

Az oligarcha napi szinten a politikán és az ellenzéke tartja a szemét, ugyanakkor a Fidesz belső mozgásait is elemzi, állítja a Népszabadságnak Simicska egyik közeli ismerőse.

Orbán egykori barátja, a párt korábbi pénztárnoka nem akar visszavonulni a közélettől, nem csitult a miniszterelnökkel szembeni haragja sem. A lap szerint az utóbbi időben gyakran beszélt arról, hogy vagyonának jelentős részét hajlandó lenne arra fordítani, hogy leváltsa, leváltassa a kormányfőt.

Úgy tudni, ez vezette oda is, hogy nemrég Vona Gáborral, a Jobbik elnökével beszélgetett. A VS alapján akkor azt írtuk, Simicska és a pártelnök negyedórán keresztül beszélgetett egymással november 27-én az A38 hajón.

A Fidesz volt gazdasági embere és a néppártosodó Jobbik vezetője a Magyar Nemzet Szalon nevű rendezvényen találkozott, amely a magyar nemzetről elnevezett napilapról kapta nevét.

A Simicskát ismerő emberek szerint a nagyvállalkozót a kíváncsiság vitte Vonához, érdekli milyen személyiség, milyen politikai elképzelései vannak. Ugyanakkor a találkozón nem dőlt el semmi, ismerősei szerint Simicska „hátradőlve figyel.”

Nem írja le Orbánt

A Fideszből mindezek ellenére – vagy éppen ezért – nagyjából egy éve támadják azzal a Jobbikot, hogy a korábbi fideszes pénzember támogatja őket, Lázár korábban azt mondta, „nagy szerelem van kibontakozóban.”

Ugyanakkor mind a Népszabadság által megkérdezett jobbikosok, mind Simicska munkatársai azt mondták, a vállalkozó anyagilag nem támogatja a pártot, sőt: állítólag az oligarcha abban sem biztos, hogy Vona lehet Orbán kihívója.

Nem tartja tehetségtelen politikusnak, bizonyos szempontból a fiatal Orbánra is hasonlít, de „nincs készen”, a Jobbik pedig nem kormányképes.

Orbánról a mai napig úgy gondolja Simicska, hogy torzult a valóságérzékelése, a körülötte lévők pedig nem merik már figyelmeztetni hibáira, de ennek ellenére sem írja le korábbi barátját politikailag.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Népszabadságnak azt mondta, kívülről logikusnak tűnhet, hogy Simicska közeledjen a párthoz, de ilyen a valóságban nem tapasztalható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik