Közélet

Orbán barátaitól vesz áramot Lázár városa

Összesen több mint 92 millió forint értékű villamos energia beszerzésről döntött január közepén Hódmezővásárhely.

A nyílt pályázat összesen 3,9 millió kWh beszerzéséről szólt az idén március elseje nulla órától szólóan egy évre. A február utolsó napján közzétett pályázati eredmény szerint az üzlet több mint háromnegyed részét – mintegy 73,36 millió forint értékben – az Orbán Viktorral hírbe hozott, illetve hozzá közel álló üzletemberek, sőt barátok – például Garancsi István – tulajdonában álló, amúgy ciprusi offshore cég, a MET Magyarország Zrt. teljesíti – írja a hvg.hu.

A három részből álló beszerzési csomag különböző önkormányzati intézmények és cégek – például a helyi fürdőt vagy a helyi tévét működtető cégek, a nyugdíjas lakópark -áramellátását szolgálja, a MET az első két részt nyerte meg. A harmadik – a legkisebb, nem egészen 20 milliós – szelet az E.ON Magyarország Kft.-nek jutott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik