Közélet

Orbán felett eljárt az idő, rendszerének buknia kell

A kormányfő azt hiszi, nagyon ismeri a magyarokat, "de fogja még meglepetés érni" - jósolja az LMP társelnöke.

Szél Bernadett a Népszavának elárulja, másodikos kislánya csak azért ment hétfőn iskolába, mert más rendszerben tanul, iskolája független a Kliktől. Politikusként azonban minden ilyen akciót támogat, hiszen ők csak akkor tudnak eredményeket elérni, ha az érintettek hallatják a hangjukat.

A pedagógusok azért küzdenek, hogy oktathassák a jövő generációját.

Szél Bernadett szerint a Fidesz egyik fő bűne, hogy Magyarországot szétszakította. Terjed a dolgozói szegénység, dél-amerikai módra keveseknek nagyon sok jut, a társadalom többsége pedig nem élhet úgy, ahogy számára elfogadható lenne.

Az oktatásból, az egészségügyből kivonják a pénzt, a földet a fideszes holdudvarnak adják, a támogatásokat is szűk réteg kapja. Igaz volt ez a devizahitelek előtörlesztésekor, most a csok kapcsán, de az egész adórendszerrel is a gazdagok járnak jól.

A Fidesz „polgári” Magyarországában egyre több a szegény, a középosztály csúszik lefelé, ő pedig azért beszél dél-amerikai modellről, mert a kormány próbálja magához láncolni, megfélemlíteni a szavazókat, hogy a hatalmát megtarthassa, miközben egyre erősebb a korrupció, a pénzek sokszor landolnak a baráti körben.

 Az előző Fidesz-kormány alatt adóforintokból feltőkésítettek egy adag oligarchát, aztán összekaptak, és most a magyar fizethetik a következő csapatot.

Az LMP társelnöke az átláthatatlan pénzköltés és az Orbán-rendszer fő szimbólumának a paksi projektet tartja. Aki arra ráteszi a kezét, hosszú időre bebetonozhatja a hatalmát. Ő bízik benne, hogy nem lesz bővítés, mert annak semmi köze az ország valós érdekeihez.

Ennek a rendszernek buknia kell, a magyarokkal ezt nem lehet sokáig csinálni. Orbán Viktor azt hiszi, hogy nagyon ismeri a magyar embereket, de fogja még meglepetés érni. A miniszterelnök ugyanis hiába vív szabadságharcot, követel látványosan tiszteletet az ő népének, a sárga csekkeket egyre kevesebben tudják befizetni. A rendszerrel szemben amúgy is nő az elégedetlenség, a pedagógusok, diákok, szülők tiltakozása erről szól.

Szerinte az emberek nem mennek ugyan gyakran utcára, de lassan sok mindenből elegük lesz és a Fidesz hosszabb távon nem áll jól, amit a párt előad politika címén, az teljesen korszerűtlen, ezzel a XX. századi gondolkodással már nem lehet sokáig boldogulni.

Orbán Viktor tipikusan XX. századi ember. Becsületes megoldás lenne, ha azt mondaná, én a múlt században jól tudtam volna ezt az országot segíteni, de eljárt felettem az idő. Nem értem a XXI. századot, és nem is tudom megteremteni Magyarországnak. Orbánnak persze esze ágában sincs ezt mondani.

Szél Bernadett szerint a kormányfő igazi hatalomtechnikus, aki belpolitikai érdekei miatt az ország nemzetközi kapcsolatrendszerét is leépíti. Úgy látja, hosszú távon az is visszaüt, hogy Orbán úgy közlekedik nemzetközi platformokon, hogy nem tudunk rá büszkék lenni. Szerinte a közmunka az orbáni politika egyik legdurvább elfajzása. Azt a Fidesz politikusai hatalmuk bebetonozására használják, nem arra, hogy az embereket visszavezessék a munka világába.

A helyi földesurak rendre azzal fenyegetik az embereket, ha nem azt teszik, amit ők mondanak, még azt a keveset is elveszik tőlük, amijük van. Magyarországnak egyetlen útja lenne előre, az, hogy magas hozzáadott értékű munkahelyek jöjjenek létre.

Ehhez az oktatás, innováció, tisztességes bér mellett az kellene, hogy eltűnjön a korrupció.

Lehet, hogy ma még utópiának tűnik, de ha nem zárjuk be a kiskapukat, tönkremegy a gazdaság. Folyamatosan adunk be korrupcióellenes törvényeket, a Fidesz ezeket sorra leszavazza. Mi másért tenné, ha nem azért, mert a kormánypárt is a haszonélvezője ennek a velejéig romlott rendszernek?

Az LMP társelnöke szerint pártja azért hirdeti, hogy a politikai elit megérett arra, hogy leváltsák, mert sokan teljes szerepzavarban vannak: saját pecsenyét sütögetve kábítják hamis szólamokkal a magyarokat, visszaélnek a kiszolgáltatottsággal és a félelemmel. A tisztességes politizálás árulói jobban tennék, ha maguktól mennének el, és nem szívnák el a levegőt a sok tehetséges fiatal elől.

Őt nem lepte meg, hogy Orbán népszavazást kezdeményezett a menekültkvóta ellen, de azt már elképesztő cinizmusnak nevezi, hogy egyik nap a Fidesz alelnökéhez „köthető biztonsági emberek” megakadályozzák, hogy az MSZP beadja népszavazási kérdését, másnap a kormányfő a közvetlen demokrácia fontosságát hangsúlyozza és referendumot hirdet.

Szerinte egy ideig még sikeres lehet a menekültellenes hecckampány, a népszavazást is sokan támogathatják, mert egy ideig meg lehet vezetni az embereket. Ugyanakkor eljön az a pont, amikor elegük lesz: amikor rájönnek, hogy a kerítés nem védi meg őket a dolgozói szegénységtől. Az a politikus pedig, aki becsapta a magyar embereket, nem méltó a bizalmukra újra és újra. Nekik úgy kell politizálni, hogy ez az üzenet minél több emberhez eljusson és megtisztuljon a politikai élet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik