Közélet

Nem lett az ígéretekből tornaterem Nógrádban

Tornatermeket és egy uszodát is beígért az egyik nógrádi fideszes képviselő a 2014-es kampányban. A bökkenő csak az, hogy egy se készült el.

Akinek még vannak olyan hiú reményei, hogy egy politikus egy kampányban olyan dolgokat ígérnek meg, amiket meg is akarnak valósítani, annak itt egy ébresztő jellegű cikk. Az Index írt arról, hogy a 2014-es kampányban Balla Mihály azt ígérte, tornatermekkel és uszodákkal szórnak meg településeket. Ezekből azonban semmi sem lett.

Balassagyarmatra uszodát, Nagyorosziba, Nézsára, Szécsénybe és Varsányba tornatermet ígért a fideszes Balla, aki azt mondta anno, már 2014-ben elkezdődhetnek a beruházások.

Varsányban az iskola melletti egykori kultúrházat használják tornázásra, de mállik a vakolat, dohos az épület. A polgármester szerint nagy öröm és lelkesedés fogadta, hogy kapnak tornatermet. Egyelőre egy kapavágás se történt, pedig már terveket is készítettek a faluban a homlokzatra. Aztán elkezdődött a mostani tanév, de az ígéretekkel ellentétben nem vehették birtokba a diákok az új tornacsarnokot.

Szécsény nagyobb település (értsd: város), így több intézményt kiszolgáló sportcsarnokra kapott ígéretet. Stayer László fideszes polgármester szerint kiválasztották már a helyszínt is, de még itt se valósult meg semmi.

Balassagyarmat uszodáról álmodik, mindhiába. Legközelebb Salgótarjánban vagy a szlovákiai Nagykürtösön van uszoda, de a volt vármegyeszékhely is szeretne egyet. Itt is csak a kijelölt telek van meg, de azért több a remény: megindult a közbeszerzési eljárás. Csach Gábor alpolgármester szerint tavasszal beindulhatnak a munkálatok.

Nagyorosziban is ki van jelölve a tornaterem helye, de még nem történt semmi. A polgármester itt is bizakodó, szerinte 2018-ra állni fog a csarnok, a politikusoknak meg amúgy is fontosabb dolgaik vannak mostanság.

Nézsán is a kultúrházban tornáznak a diákok, itt is csak ígéretek vannak, a polgármester már járt másfél éve a Nemzeti Sportközpontoknál, de azóta csend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik