Közélet

Orbán törékeny és sziklaszilárd rendszere

Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy képtelenség eldönteni: az Orbán-rezsim annyira törékeny, hogy elég egyetlen karcolás, esetleg autokratikus és kikezdhetetlen.

A hét elején azt érezhettük, hogy a Fidesz annyira fél az MSZP népszavazásától a vasárnapi boltzárról, hogy képes befenyíteni Nyakót és a komplett jogállamot 15-20 kopasszal és egy idős nővel.

Ugyanis: ha csak egyetlen ponton engednének, repedne, majd rövid időn belül darabjaira hullana az egész.

Autoriter rendszer ez? Nem.

Mert a félelem tartja össze és egy megingás is a végét jelentheti, ahogy a netadós tüntetések során igen közel kerültek ehhez.

Aztán Orbán igen hamar, egy populista huszárvágással elérte, hogy a Nemzeti Választási Irodánál történt megingás után ismét sziklaszilárd arcélét mutassa. A kvótaellenes népszavazással az EU ellen fordult az egész ország, ami egyetlen ember döntése volt.

Autoriter rendszer ez? Igen.

Mert ha kell, kopaszok mutatják meg mindenkinek, kinek hol a helye és igen, mert Orbán a tábor egyben tartása érdekében belengetett egy olyan népszavazást, aminek semmi értelme, csak az, hogy újra erőt mutasson.

2015 őszén Körösényi András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora egy konferencián azt elemezte, miféle rendszerben élünk.

Szerinte ez nem is rendszer, hanem rezsim, két ok miatt.

  1. Minden egyes változás egyetlen emberhez, Orbán személyéhez köthető.
  2. Ideiglenes az egész, úgy, ahogy van és erősen kétséges az is, hogy képes a konszolidációra és a kiigazításokra. Ha mégis, nem biztos, hogy azokat túlélné Orbán.

Az “inkább rezsim, mint rendszer” megállapítás mellett Körösényi még egy fontos dologról beszélt. Az autoriter kormányzás közel sem egyenlő az autoriter rendszerrel.

Az előbbi valóság, az utóbbi még nem.

Az orbáni kőzetlemezek

Az egészet úgy lehet a legjobban elképzelni, mintha a földkéregre, a tenger mélyére egy vékony ablaküveget fektetnénk.

Amikor a kőzetlemezek elkezdenek mozogni, például egy ellenzék által benyújtani tervezett népszavazás miatt, földrengés indul, a lemezek elcsúsznak egymáson, törik az üveg és cunami söpri el a rezsimet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik