Közélet

Mostantól bárhol feltűnhetnek kigyúrt kopaszok

Lakner Zoltán
Lakner Zoltán

politológus. 2016. 02. 24. 19:15

A vasárnapi boltzárról népszavazást tartani nem lehetséges. A Nemzeti Választási Iroda előterében kedd délelőtt lejátszódó botrányos jelenetsor végre ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy valójában jó ideje sok egyéb dolog sem lehetséges Magyarországon. Viszont egyértelműen szintlépés történt azzal, hogy egy közjogi intézmény épületében – bornírt tréfaként az Alkotmány utcában – alkotmányos jog gyakorlását fizikai erővel akadályozták meg.

„Nem életszerű” – mondta állítólag két héttel ezelőtt Orbán Viktor a frakciójának –, hogy egy miskolci tanár egy szép napon felkel és nekiáll tiltakozólevelet írni. Ha ez Orbánnak nem életszerű, akkor még kevésbé lehet az, hogy egy idős asszony felkerekedik Herceghalomról, hogy népszavazási kezdeményezést adjon le a választási irodában. Ott udvariasan előreengedi őt az osztagnyi kevéssé rokonszenves kigyúrt kopasz ember, akik épp ott tartózkodnak magánügyben, s akiknél véletlenül ott van ugyanaz a népszavazási kérdés, amit a herceghalmi nő akar beadni.

Korábban „csak” a párhuzamos kérdések benyújtása, majd a nevetséges „érkeztetési” verseny – tudniillik, hogy ki érinti meg először a Szent Blokkolóórát – befolyásolta a népszavazási kezdeményezések sorsát. E gyakorlat szerint egyazon tárgyban az elsőként beadott kérdés élvez elsőséget. Erről a kérdésről dönt a választási bizottság, ami ellen a Kúriához lehet fellebbezni. Amíg a Kúria nem dönt, addig az adott kérdéskörben nem lehet új kezdeményezéssel élni.

Ha tehát tudom, hogy valaki valamilyen ügyben akar népszavazást, de ezzel én nem értek egyet, politikailag veszélyesnek tartom, ráadásul esetleg szépen megkérnek, akkor jobb benyúlással hónapokra feltarthatom a folyamatot. Pontosan ez zajlik a vasárnapi zárva tartás ügyében.

Amit az adófizetők által eltartott állami televízió a választási iroda épületében kialakult „tumultusnak” nevezett, valójában az volt, hogy egy galeri megszállta a választási iroda bejáratát, és megakadályozta az MSZP-s kezdeményezőt, hogy hozzáférjen az érkeztető eszközhöz – ez nem mellesleg bűncselekmény alapos gyanúját veti fel. Ehhez az intézmény biztonsági szolgálata és a helyszínre bámészkodni érkező rendőrök asszisztáltak.

Akárki parancsnokolta a kopaszok osztagát, azt vagyunk kénytelenek elképzelni, hogy a kormányoldalon ma egy ilyen akciót szerveznek meg a számukra kellemetlennek ígérkező népszavazási kezdeményezéssel szemben, ennek a végrehajtásáról hoznak politikai döntést.

A parlament törvényalkotási bizottságának kormánypárti elnöke szerint a jelenlegi népszavazási szabályozás megszüntette a korábbi káoszt. Való igaz, zavaros volt a párhuzamos kérdések és az önkéntes vagy felkért keresztbe kezdeményezők korszaka, ami például a 2006-2008 közötti időszakot jellemezte. Akkor azonban végül sor került a népszavazásra (külön történet, miként lehetett népszavazási tilalom alá eső költségvetési kérdésről népszavazást tartani), ellenzéki kezdeményezésre. Ezt akkor Orbán „alkotmányos népítéletnek” nevezte a maga túlzásoktól tartózkodó stílusában.

A zűrös párhuzamos kérdések megakadályozására vezették be, hogy azonos tárgyban a beadási sorrend döntsön. Majd aztán a jogállami evolúció végső győzelmeként a blokkolóóra felszerelésével tették eltéveszthetetlenné, ki a győztes a nemes népakarat-versenyben.

Ettől fogva szervezés kérdése az egész: úgy kell alakítani a dolgokat, hogy elsőként szakítsa át a célszalagot Simonné Gercsényi Gabriella vagy Erdősi Lászlóné magánszemély.  

Lehet azon tépelődni, vajon eléggé agilisak voltak-e az MSZP-s politikusok? Miért nem vittek magukkal ők is néhány markos ifjú szocialistát? Miért nem érkeztek a helyszínre reggel 6 óra helyett hajnali 4-kor? Ha Nyakó István az újságírók unszolására egyszer már odament a Nemzeti Sorszám Automatához, miért nem maradt mellette? Bár ezek nem lényegtelen kérdések, abban valószínűleg könnyen egyetértés teremthető, hogy a népszavazási kérdések sorsának nem akadályversenyen vagy asszertivitási teszt útján kell eldőlnie.

Az már fogósabb kérdés, vajon a vasárnapi zárva tartás megéri-e ezt az energia-befektetést. Világos, hogy a közvélemény többsége nem tudta megszeretni a boltzárat. Ám alighanem kevesen tekintik ezt életük fő gondjának. Bár ezen a pályán a kormány megverhetőnek látszik, kétséges, hogy az adott kérdésen túlmutató politikai üggyé lehet-e dagasztani (ugyanez a kérdés vetődik fel Kész Zoltán „lopásgátló népszavazása” kapcsán, ami korábban zöld utat kapott, csupán az aláírásokat kellene záros határidő alatt összegyűjteni hozzá). Persze, ez az, ami csakis akkor derülhetne ki, ha meg lehetne tartani a népszavazást. Mondhatnánk, hogy a népszavazási kezdeményezések körüli, egyre nagyobb botrányokkal a kormánypárt maga emeli meg az ügyet. Ám valószínűleg inkább azzal kalkulálnak, hogy a politikai betartás, a hivatali packázás és az ellenzéki bénázás által kijelölt értelmezési keretben süllyed el az ügy napok leforgása alatt.

Ezzel el is jutottunk a lényeghez.

Sokan észre sem vették, vagy nem érdekelte őket, vagy azt gondolták, hogy nincs közük hozzá, de létrejött itthon egy politikai rendszer, amelynek van ugyan demokratikus homlokzata, de e homlokzat mögött csak nyomokban találunk demokráciát. Inkább csak véletlenszerűen fel-fellángol a jogállam tüze, amire hitetlenkedő rácsodálkozással kapjuk fel a fejünket.

A választási hatóság tipikus példája az Orbán-rendszernek azzal, hogy persze plurális versengést tesz lehetővé, de egy eleve tudatos politikai mérlegeléssel kialakított választási rendszer mellé a kormánypárt érdekeit szolgáló eljárási szabályokat rendeltek, amelyeket a kormánypártot kiszolgáló hatóságok értelmeznek.

A népszavazásnak a szó szoros értelmében útját álló kivezényelt osztag pontos képe a hazai politikai és közjogi állapotoknak. Nem abban az értelemben, hogy mostantól mindenütt kigyúrt kopaszok tűnnek fel, hanem azt, hogy bárhol feltűnhetnek. Ez nem tegnap kezdődött: a megfenyegetett tiltakozó pedagógusok, vagy a Fideszre szavazni kirendelt közmunkások történetei ugyanerről szólnak évek óta.

Szóval, ha valaki nem vette volna eddig észre, Magyarországon korlátozzák a demokráciát és intenzíven haldoklik az alkotmányosság.

Ez súlyosan érinti akár a pártos, akár a civil ellenzék stratégiáját. Ismét ideje feltenni a kérdést, hogy ilyen körülmények között mennyi értelme van és miként igazolható az ellenzéki pártok parlamenti jelenléte, illetve mi az a parlamentáris forma, aminek maradt még tartalma és értelme. Aztán az is felmerül, lehet-e még gondolkodni a hagyományos parlamenti ciklusokban, remélve, hogy 2018-ban végre kijön a lépés az ellenzéknek – csak jó jelöltfelkészítésre, meg okosan összerakott szövetségi rendszerre van szükség. Vagy éppen az a lényeg, hogy az Orbán-rendszer által megadott paramétereken belül maradva nem lesz változás? Hogyan képzeljenek el a civilek vagy a szakszervezetek egy tárgyalási folyamatot? Honnan tudják, hogy a kormány a nap végén betartja-e majd adott szavát, vagy inkább küld pár kigyúrt fickót? Ha így megy tovább, a tiltakozó mozgalmak kénytelenek lesznek radikalizálódni, mert egyszerűen ez lesz az ésszerű.

Vannak, akik úgy vélik, a népszavazás megakadályozása annak a jele, hogy a kormány fél. Szerintem inkább csak azt jelzi, hogy úgy vélik, ezt is megtehetik, annyira nincs politikai ellenfelük. Minél nagyobb az arc, annál nagyobb lesz a csattanás a végén.

Ám akkor nemcsak a kormánypártot éri majd  megrázkódtatás, hanem súlyos és nyílt társadalmi konfliktusok elé nézünk. Magyarországnak a sok fel nem dolgozott történelmi trauma mellé aligha van szüksége újabbra, de szinte bizonyos, hogy a legjobb úton a haladunk felé.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.