Videó

“Most azonnal le kellene mondania!” – kiakadtak a herceghalmiak Erdősiékre

Még a herceghalmiak szerint is botrány, ami kedden a választási irodánál történt. Elmentünk a faluba, ahol láttunk iszkoló polgármestert és a megosztottságba belefáradt választókat is.

Úgy peregnek az események az egykori Magyar Köztársaság területén, hogy az már követhetetlen. Az MSZP-s Nyakó István megjelenik a Nemzeti Választási Irodánál, hogy népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi boltzár (kormányzsargonnal: pihenőnap) ellen, de későn érkezik. Tucatnyi kopasz, kigyúrt, kifinomult úriember várja őt bent, illetve egy törékeny, polgári szellemű idős asszony. A Kúria dönt, lehet ismét népszavazást kezdeményezni a kérdésben, Nyakó a kopasz úriemberektől nem fér a csekkológéphez, az ismeretlen néni győz. Kiderül, a néni Herceghalom exfideszes, jelenleg független polgármesterének neje, a kopaszok pedig zömmel szolnoki arcok, részben a Fradi Security Kft. biztonsági emberei.

És itt jön be az ok, amiért lerándultunk a Pest megyei Herceghalomra, hogy megtudjuk, ki voltaképp a Fidesznek korábban kampányoló Erdősiné, valamint ismerik-e helyben az NVI-ben védőfalsort álló K. Tibort és haverjait. A tiptop kis falu lakóinak egy része nem volt túl elégedett a polgármester munkájával, de izmos, tarkopasz úriembereket egyszer sem láttak. Magát a polgármestert is elcsíptük pár szóra, de nem a botrányos keddi eset és a felesége fura új haverjai miatt volt felháborodva, hanem az újságírók rohamáért. Eközben egy helyi férfi szerint Erdősi László erősen megosztja a falut, sőt, korábban a Fidesszel is összerúgta a port. Fontos elem, hogy a pletykákkal ellentétben nincs helyi boltja se neki, se a nejének.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik