Közélet

Felfegyverzett drónok szállnak majd fel Szicíliából

Az olasz kormány beleegyezett abba, hogy Szicíliából felfegyverzett amerikai drónok (pilóta nélküli repülőgépek) szállhassanak fel, de csakis arra a célra, hogy az amerikai vezetésű nemzetközi erőket megvédjék az Iszlám Állam terrorszervezet támadásaitól – közölte egy olasz védelmi minisztériumi illetékes hétfő este.

Csak védelmi célú bevetésekről lehet szó, és a kormány minden esetben külön vizsgálja meg, hogy engedélyezi-e a drónok indítását – tette hozzá a tisztségviselő, aki nevének elhallgatását kérve nyilatkozott.

Amerikai lapok szerint az Egyesült Államok már több mint egy éve próbálta megszerezni Róma egyetértését az ilyen típusú bevetésekhez, de az olasz kormány mindeddig azon az állásponton volt, hogy líbiai hadműveleteken semmilyen módon nem kíván részt venni mindaddig, amíg a nemzetközileg elismert líbiai kormány nem kéri erre.

Líbiában 2011 óta politikai káosz uralkodik (az országnak jelenleg két rivális kormánya van), és az Iszlám Állam ezt kihasználva területeket igyekszik ellenőrzése alá vonni ott, illetve bázisként használja a körzetet arra, hogy támadásokat készítsen elő és indítson líbiai vagy akár tunéziai célpontok ellen.

Múlt pénteken az amerikai erők az északnyugat-líbiai Szabrátában légicsapást hajtottak végre, és abban több tucat feltételezett iszlamista meghalt. A cél az Iszlám Állam kiképzőtábora volt, pontosabban Núreddín Sosán tunéziai állampolgár, aki tavaly két – számos külföldi áldozattal is járó – tunéziai merényletet tervelt ki. Az amerikai támadáshoz azonban a jóval távolabbi Nagy-Britanniából szállt fel a harci repülőgép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik