Közélet

„Ez is egyfajta szabadságharc” – Megtapsolták a vonaton a kockás kokárdát viselő édesapát

komjáthi imre (komjáthi imre)
komjáthi imre (komjáthi imre)

Megtapsolták a vonaton kockás kokárdája miatt Komjáthi Imrét, a nagycsaládos, hat gyermeket nevelő édesapát, a szocialista párt elnökségi tagját – számolt be keddi számában a Bors. Az edelényi férfi a napilapnak elmondta:

Szolidáris vagyok a kockás inget viselő diákokkal és tanárokkal, mert ez is egyfajta szabadságharc, amit ők tesznek. Így a feleségem elment megvenni a hozzávalókat és készített egy kockás kokárdát.

Az ötlet a család egy külföldön élő magyar barátjától jött. Az édesapa a hétvégén nagy sikert aratott a kockás kokárdával: Budapestről utazott hazafelé vonattal, amikor egy hölgy kiszúrta rajta a jelképet.

Megkérdezte: ez az, aminek gondolom? Mondom, igen. Erre a velünk utazó tizetöt-húsz kockás inges diák – mint megtudtam, a miskolci Merzeviczy Gergely növendékei -, tapsolni kezdett. Nagyon jól esett

-idézte fel az eseményeket Kojáthi Imre, aki 30 éve dolgozik munkahelyén vegyészként, hétfőn pedig már kollégái is kockás kokárdában vették fel a munkát. A férfi leszögezte: nem kezdenek kockás kokárdák gyártásába, hiszen éppen az benne a szép, hogy számtalan kockás verziót előállíthat bárki. Március 15-ére egyfajta hibriddel készülne a férfi: kockárdával, olyan kokárdával, amely nemzeti színű kockás anyagból készült. Egyelőre még nem találtak ilyen textilt.

Komjáthi a lapnak sem tagadta, hogy a szocialista párt elnökségének tagja, de állítása szerint elsősorban aktivistaként, például éhségmenetek szervezőjeként vesz részt a párt munkájában. Mint mondja, hiába politikus, nem nézi jó szemmel, ha a politika rátelepszik civil kezdeményezésekre, szerinte ez a dolog sem azért született.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik