Egy matek-fizika szakos tanár személyes levelet írt Klinghammer Istvánnak, a volt oktatási államtitkárnak. Ő az, aki egy interjúban azt mondta, olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.
A tanár a Facebook-oldalán is közzétette levelét, amit változtatás nélkül közlünk:
Tisztelt Professzor Úr!
Nagy vihart kavart interjújára számos reakció született, ebből a leglátványosabb a kockás inges mozgalom viharos terjedése a tanárikban. (Ha nem olyan komoly emberről volna szó, mint Ön, még az is felmerülhetne, hogy megjegyzése egy nagyon ravasz, duplafedelű reklámakció, amit a kockásing-gyártók és -forgalmazók szponzoráltak.) Nem lehet eléggé hálás Önnek a pedagógustársadalom, mert mindenkinél többet tett a tanárok összefogásáért. (Még ha gyaníthatóan nem is ez volt a szándéka.)
És hagyján a kockás ing, meg a borosta, de hogy „grasszál”? Az értelmező szótár szerint: „(személy:) hencegve, pöffeszkedve, fölényeskedve jár-kel, működik; garázdálkodik, hatalmaskodik, erőszakoskodik; (járvány:) elharapózik, elhatalmasodik, pusztít”. Valóban ilyennek látja a tanárokat, a tanári karokat?
Azonban amiért személyesen fordulok Önhöz levelemmel (bár írásomat közzé is teszem), az interjújának egy olyan részlete, amely elsikkadt a nagy hangzavarban. Igyekszem nagyon tárgyszerű lenni.
Azt mondja, Professzor Úr, „a vezető egyetemi tanárok bruttó 470 ezer forintot keresnek. Nekik habilitálniuk is kell, tudományos munkát végezni, publikálni, konferenciára járni, és azt is elvárják tőlük, hogy közéleti tevékenységet végezzenek. Egy 25-30 éve tanító középiskolai tanárnak is ugyanekkora a bére.” Nem tudom, a bruttó 470 ezer a professzori fizetés alja, közepe vagy teteje, hányan keresnek ennyit vagy többet közülük az országban, nem ismerem az egyetemi tanárok bértáblázatát (nekem talán ezt nem is kell). A középiskolai tanárokét annál inkább, mivel magam is az vagyok. Ön ezzel a mondattal azt sugallja, hogy a jelzett korosztályban jellemzően, átlagosan (ráadásul a professzorokhoz képest kevesebb teljesítménnyel) ekkora a pedagógusbér. Önnek, mint (volt) oktatási államtitkárnak talán kellene ismernie a bértáblázatunkat. 470 ezres fizetés a kutatótanári fokozat 12-es kategóriájában tűnik fel. Ez egyrészt legalább 33 év tanítási gyakorlatot jelent, másrészt három (pedagógus-2, mesterpedagógusi, kutatótanári) fokozat megszerzését, háromlépcsős minősítési eljáráson való sikeres megfelelést – hívhatnánk akár a saját szakmánkon belül „habilitálásnak” is. Aki ezeket sikerrel teljesíti, bizony már tudományos munkát végez, publikál, konferenciákra jár. („Közéleti tevékenységet” enélkül is bőven végez minden pedagógus…) Mivel az életpálya-modell alig 2 éve indult el, három (egyenként is több év várakozáshoz kötött) minősítésen rendes eljárásban még senki nem eshetett át. Kétségtelenül voltak ún. „pilot” programok, amelyekben a várakozás kihagyásával (de ugyanolyan szigorú feltételeknek megfelelve) léphettek előre alaposan megrostált igen kevesek (épp azért, hogy a későbbi minősítésekhez már legyenek „minősítők”), így a bértáblázatnak ebben a „csúcskategóriájában” jelenleg az egész országban ha tucatnyian lehetnek. (Kutatótanárból több van, bár nem sokkal, de közülük nem mindenki ilyen „öreg”. Az a korosztály jellemzően inkább sértésként éli meg, hogy több évtizedes eredményes munkával a háta mögött maga bizonygassa portfóliókban saját nagyszerűségét, így inkább távol marad a minősítéstől.) Tehát összegezve: szó nincsen róla, hogy a középiskolai tanárok tömegével az egyetemi professzorokkal összemérhető pénzt keresnének. Önt félreinformálták.
Pár további gondolatára hadd reagáljak illő tisztelettel, röviden. „Nem kéne a társadalmat a tanárok ellen fordítani, de a szakszervezet pont ezt teszi” – nem, de sokkal inkább ezt teszik a médiában egyre gyakoribb, ám megalapozatlan kijelentések a pedagógusok béréről. „Az akadémiai osztályokat meg kellene kérni, gyűjtsék össze a fogalmakat, amiket egy adott korú gyereknek meg kell ismernie” – nem, honnan tudhatnák az akadémikusok, mit kell egy kisiskolásnak ismernie? (Egy helyütt utóda, Palkovics államtitkár úr pedig azt nyilatkozta: „Talán tankönyveket is az egyetemek tudnak legjobban írni.”. Az Isten szerelmére, ne tegyék! Hadd írjon az tankönyvet, aki ismeri az adott korosztályt és tananyagot. Esetleg ez utóbbit is hadd olyanok állítsák össze, akik nap mint nap ezzel dolgoznak…) „A gyerekek túlterhelését pedagógusproblémának tartom” – nem, sajnos egészen konkrétan épp az a pedagógusok problémája, hogy a túlterhelés (gyereké, tanáré egyaránt) a központi előírások következménye. „A tankönyv egy keret, a tanáron múlik, milyen ütemben adja át a benne foglaltakat” – megint nem, hiszen a tanár minősítésének lényegi eleme, hogy a központilag előírt tanmenetben épp ott tart-e, ahol kell.
Nem érti, Professzor Úr, a tanárok „tulajdonképpen mi ellen is tüntetnek?” „A tüntetések a világon semmit nem oldanak meg, teljesen értelmetlennek tartom.” Majd az interjú vége felé elhangzik a leglényegesebb mondata: „államtitkárságom 15 hónapja alatt azt szűrtem le, hogy politikusokkal vitázni húsba vágó szakkérdésekben pont olyan értelmetlen, mint süldő malacokkal pocsolyában birkózni”. Látja, Professzor Úr, ezért kell tüntetni. Kerek vagy akármilyen asztal mellett politikusokkal szakkérdésekről tárgyalni, „egyeztetni” teljesen hatástalan, értelmetlen. Talán a tüntetésből értenek. Persze, ez sem biztos.
Tisztelettel üdvözli:
Siposs András
(Akivel bár nem egy időben, de egy gimnáziumba járt, és aki igen megtisztelőnek érzi, hogy ma ott taníthat. Még.)
