Közélet

Fidesz: az Együtt fedőszervezete ingatlanbérlettel ügyeskedett

szelényi zsuzsanna (Array)
szelényi zsuzsanna (Array)

Az óbudai Fidesz-frakció megdöbbentőnek tartja, hogy az Együtt civil szervezeteket felhasználva megkárosítja az óbudai polgárokat, mert úgy gondolja, rá nem vonatkozik a párttörvény, ezért nem is kell piaci díjat fizetnie azután az ingatlan után, amit pártcélokra használ – írja pénteki közleményében a Fidesz III. kerületi szervezete. Emlékeztetnek: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a kerületi politikai pártok között 2013 végéig érvényben lévő megállapodás értelmében a pártok kedvezményes bérleti díjjal vehettek bérbe önkormányzati ingatlanokat irodahelyiségként. Az óbudai Fidesz-frakció szerint az Itt élünk Egyesület elnöke, Mihalik Zoltán arra hivatkozva kívánt élni ezzel a lehetőséggel, hogy az Egyesület színeiben jutott be az önkormányzat testületébe. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete méltányolta kérését a kedvezményes bérleti díjra vonatkozóan.

A megkötött bérleti szerződés erre vonatkozó pontjában az Egyesület elnöke vállalta, hogy az irodahelyiséget pártpolitikai célokra nem használja, azonban az Itt Élünk Egyesület a 2014. évi országgyűlési választások alkalmával azonban ezt megszegte, hiszen Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselőjelöltje kampányfelületein választási irodájaként jelölte meg a civil szervezet által bérelt helyiséget – magyarázzák.

Közleményük szerint az Egyesület most a piaci alapú bérleti díj megfizetését vitatja,

jóllehet a fentiekből világosan kiderül, hogy a civil szervezet az Együtt fedőszervezeteként működik, aminek értelmében vonatkozik rá a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény, amely 2014. január 1-jétől kimondja, hogy a politikai tevékenységet folytató szervezeteknek nem adható önkormányzati ingatlan esetében kedvezmény.

A frakció kijelenti: megdöbbentő, hogy míg a III. kerületi Fidesz, KDNP és Jobbik eleget tesz a törvények szerinti kötelezettségének és megfizeti a megállapított bérleti díjat, addig az Itt Élünk Egyesület nem vállalja kötelezettségeit.  A Fidesz-frakció vezetése felháborítónak tartja, hogy Mihalik Zoltán az Együtt számára a civil társadalom mögé bújva és egy civil szervezetet felhasználva próbál politikai és anyagi hasznot szerezni – számol be a Fidesz óbudai szervezete.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja közleményben reagált erre: „Mihalik Zoltán, az Együtt önkormányzati képviselője szerint Bús Balázs és az óbudai Fidesz okafogyott és jogszerűtlen testületi döntésekkel, helyiségbérleti szerződések egyoldalú, visszamenőleges módosítási szándékával próbál nyomást gyakorolni az ellenzéki képviselőkre. Így igyekeznek elterelni a figyelmet arról, hogy nem a kerületiek, hanem kizárólag a Fidesz hatalmi érdekeit képviselik. Miközben vádaskodnak és hazudnak, új sarccal sújtják a III. kerület polgárait” – írják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik