Közélet

Alig marad Uber a fővárosi utakon

Már péntektől él az a kormányrendelet, amely szerint akár a helyszínen elvehetik az uberesek rendszámát.

A 24.hu úgy tudja, a cégnél az 1200-ból csak 50 sofőrnek sikerült eddig beszereznie azokat az engedélyeket, amelyek lehetővé teszik, hogy legalább fél-legális módon dolgozhassanak.

Ennek ellenére egy csütörtöki sajtótájékoztatón Fekete Zoltán az Uber ügyvezetője arról beszélt, hogy az Uber folytatni fogja a működését, majd eldicsekedett vele, hogy 17 ezren írták alá a petíciójukat. Azt is hozzátette, hogy a sofőrök folyamatosan váltják ki az engedélyeket, és jelenleg már nincs olyan sofőr, akinek ne lenne folyamatban az engedélykérelme.

Szúrópróba

A kormány a taxisok tüntetése után szállt rá az Uberre, bejelentették, hogy bekérették az összes sofőr adószámát a cégtől, sőt, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta korábban, hogy a NAV szúrópróbaszerűen ellenőrzi a sofőröket.

És láss csodát, Tállai András miniszterhelyettes, a NAV-ot vezető államtitkár kapott is egy e-mailt az Uber holland cégétől, amiben azt mondták, lesz adószáma az összes magyarországi sofőrnek. Tállai annyira boldog lett, hogy a Tv2-nek nyilatkozva az is kicsúszott a száján:

végre valaki megjeleníti ezt a holland céget.

Van vagy nincs?

De ez nem akadályozta meg Fónagy Jánost, az NGM parlamenti államtitkárát abban, hogy azt mondja: az Uber elzárkózik az együttműködéstől. Ezt persze cáfolta azzal, hogy az Uber képviselői legutóbb egy hete tárgyaltak az adóhivatal vezetőivel, illetve a minisztérium helyettes államtitkárával, egyebek között arról, hogy milyen lépéseket tett eddig a magát közösségi szolgáltatónak tekintő vállalkozás az adózással kapcsolatban.

Hozzátette: a cég már 2015-ben tárgyalt a kormánnyal, és bár kérték a további folytatás lehetőségét a tárcától, erre szeptemberig várniuk kellett.

Forrongnak a sofőrök

Közben a sofőrök egy nem nyilvános Facebook-csoportban forrongnak. Bár most Fekete azt mondta, hogy nem blokádot szeretnének, nem gátolni a mozgást, hanem mozgásba hozni a budapestieket, és eddig úgy tűnik, hogy ez sikerült is.

A 24.hu úgy tudja, hogy néhány sofőr azon gondolkodik, hogy maga is utcára vonul.

Azt szeretnék, ha az Uber szolgáltatást egy új személyszállítási kategóriaként szabályozná az állam. Szerintük itt csak arról van szó, hogy kialakult egy egészséges verseny az utasokért. Volt olyan nekünk nyilatkozó sofőr, aki egyenesen úgy fogalmazott, érti a taxisok felháborodását, mert a mostani fix ár csak nekik jó. Az utasoknak nem. Mindenesetre a cég csütörtöki tájékoztatója után a sofőrök is úgy döntöttek, lefújják a szervezkedést.

Márciustól pedig újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében.

Például a diszpécserszolgálati tevékenység jogosulatlan, engedély nélküli végzése esetén kiszabható, 300 ezer forintos szankció az előírás hatályba lépése, március 11-e után alkalmazható a gyakorlatban.

Olvasói sztorik