Közélet

Palkovics: hónapjai vannak a 15 milliárdos Kliknek

Az oktatási államtitkár szerint nem működik jól a szervezet 189 tankerülete, nagy változások várhatóak.

Palkovics László szerint elsősorban az iskolák stabil működését kell szem előtt tartani, írja a hvg.hu, mert ez szolgálja a diákok és a családok érdekeit.

Azt azonban megerősítette a lapnak, hogy a Klik belső korrekciójára rövid időn belül sor kerül, az ehhez szükséges feladatokat pedig prioritásként kezeli az államtitkárság. A következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a Klik, ugyanis annak működése a jelenlegi, centralizált formában szerinte sem szerencsés, mondta.

A 198 tankerület nem funkcionál jól. A tervezett decentralizáció lehetséges iránya, hogy az ország térszerkezetéhez vagy a régiókhoz igazodnának, illetve elképzelhetőek, hogy az iskolák száma alapján központokat szervezzenek, tette hozzá.

Az átalakítás személyi változásokkal is járhat, de konkrétumokat nem mondott az államtitkár, aki az InfoRádiónak viszont elárulta, hogy tavaly 15 milliárd forintba került a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a szakszolgálat és a tankerületek működése. Palkovics László azt mondta, ebből a KLIK-központ 1,9 milliárdba került, a tankerületek fenntartása 7,1 milliárd forintot vitt el, a maradék 6 milliárd pedig a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat működtetésére ment el.

Azt a fajta erősen centralizált struktúrát, amelyben most a KLIK működik, szeretnénk megváltoztatni.

Palkovics László az alapvető átalakítások mellett ismét azt mondta, hogy a döntési szinteket lejjebb kell vinni, a KLIK pénzügyi helyzetét azonnal rendezni kell.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik