Közélet

Orbán Moszkvában: A kapcsolatok jól fejlődnek és ez kész csoda

Magyarország továbbra is az évszázad üzletének tartja a Paks II. megállapodást – mondta a miniszterelnök.

Napra pontosan egy évvel azután, hogy Vlagyimir Putyin Budapesten járt, Orbán Viktor viszonozta a látogatást. A magyar miniszterelnök és az orosz államfő a szerdai moszkvai tárgyalás eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be.

Vlagyimir Putyin fontos, megbízható európai partnernek nevezte hazánkat és jónak a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

a két ország közti kereskedelmi forgalom tavaly jelentősen, 40 százalékkal csökkent

– többek közt az energiahordozók ára és az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt.

Putyin megköszönte

Az orosz államfő hangsúlyozta: hazája látja el 67%-ban gázzal és 70%-ban olajjal Magyarországot – a gázszállítási szerződést 2019-ig meg is hosszabbították. A magyar áramellátás 40%-át biztosítja a paksi atomerőmű, melyben a Roszatom komplex modernizációs programot valósít meg, két új blokk építésével.

Putyin kitért arra, hogy Orbánnal a menekültválságot is érintették és egyetértettek abban, hogy azokban az országokban kell elsősorban rendet tenni, ahonnan a menekültek jönnek. Az orosz elnök megköszönte a magyar kormányfőnek, hogy segíti az együttműködést az Európai Unióval.

Orbán nagyra értékelte

Orbán Viktor azzal kezdte felszólalását, hogy a magyar-orosz kapcsolatok „jól fejlődnek, és ez kész csoda”. Az orosz energiaexport olyan szorosan fonódott össze a magyar ipar működéséhez szükséges energia kérdésével, hogy azt szinte nem lehet szétválasztani, ennek felelősségét mindketten átlátják – mondta a miniszterelnök.

Nagyra értékeljük azokat az orosz erőfeszítéseket, melyek arra irányulnak, hogy a válságtérségek helyzetét rendezzék és megszűnjön a migránsok millióinak kibocsátása – mondta Orbán, aki minden területen előrelépést lát a magyar-orosz kapcsolatokban. Ő is kitért arra, hogy a kereskedelemben negatív tendenciák láthatók, erről azonban nem a magyar és orosz fél, hanem a nemzetközi környezet tehet – han–oztatta.

Orbán kijelentette:

Magyarország továbbra is az évszázad megállapodásának és üzletének tartja a Paks II. megállapodást.

Hozzátette: bírálatok helyett köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy az 1960-as években kötött megállapodást az atomerőműre vonatkozóan a jövőben is meghosszabbíthatjuk. Reményét fejezte ki emellett, hogy a magyar jármű- és gépipar vezető orosz cégekkel tud majd együttműködni.

Putyin szimpatikusnak tartja

A sajtókérdések közt szó esett a 2018-as foci vb stadionépítéseiben való magyar részvételről. Vlagyimir Putyin elmondta: két magyar vállalat jelentkezett, az egyik visszavonta jelentkezését, a másik viszont részt vesz a beruházásokban. Az orosz államfő arról is beszélt, hogy a menekültválság kérdésében nagymértékben egybeesik az orosz és magyar álláspont, de uniós belügyként tekint a témára. Szimpatikusnak nevezte, hogy Magyarország álláspontja az európai identitás megvédésére irányul, ugyanakkor hozzátette: a Közel-Keleten, politikai szempontból kell rendezni a helyzetet.

Orbán Viktor azt is megemlítette, hogy Magyarország vállalta: Szíriában saját költségéből felépít egy kórházat. Az ukrajnai konfliktus kérdésében megemlítette, hogy hazánk lojális tagja az Európai Uniónak, ezért az Oroszország elleni szankciók kérdésében körültekintően szeretne fogalmazni, de úgy véli: minden észérv amellett szól, hogy Európa és Oroszország mielőbb találja meg az együttműködés lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik