Közélet

Botrányos festménykölcsönzés: a Szépművészeti kétszer is ellenőrzött Habonyéknál

habony (Array)
habony (Array)
Az ellenőrök a műtárgykölcsönzés elején és végén is jártak a Szerb utcában, hogy megnézzék, milyen állapotban vannak a képek.

A történet dióhéjban. A Habony Árpádhoz köthető lakásban lógtak a múzeum képei, a Szerb utca 9-ben. Havi 15 ezer forintért. Habony volt anyósának bérelt lakásába a törvény szerint úgy kerülhettek volna a képek, ha Balog Zoltán rábólint. De megkerülték a minisztert. A vonatkozó jogszabály egyértelműen kimondja, hogy nem muzeális intézmény műtárgykölcsönzéséhez szükség van miniszteri engedélyre, ebben az esetben viszont ez nem volt meg. A múzeum magyarázata szerint azért nem, mert a három hónapos kölcsönzési idő ezt nem tette szükségessé, csakhogy az Origo szerint a törvényben nincs szó ilyen kivételről.

Az ATV híradója forgatott a képkölcsönzésről, levelet is küldtek az EMMI-nek. Ők a válaszukban azt közölték, a „miniszter az ügyben vizsgálatot rendelt el, és írásbeli figyelmeztetésben részesítette Baán László főigazgatót.”

Az Index most azt írja, a Szépművészeti ellenőrei kétszer is voltak Habonyéknál, a műtárgykölcsönzés elején és végén is jártak a Szerb utcában, hogy megnézzék, milyen állapotban vannak a Brand Lab Kft.-nek kölcsönadott képek.

A dokumentumok szerint mindent rendben találtak, bár a Szerb utcai páratartalomról vagy fényviszonyokról nincs feljegyzés.

Az is kiderült, hogy mettől meddig lógtak a képek a belvárosban. Az ellenőrök először 2013. december 11-én, a kölcsönzés elején mentek ki, majd 2014. február 28-án, a kölcsönzés végén, ekkor is változatlan formában találták a festményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik