Közélet

Vona Gábort a németek szembesítik azzal, miket mondott az iszlámról

Vona Gáborral közölt kommentáló elemekkel teletűzdelt beszélgetést csütörtöki számában a Die Presse című osztrák lap. A konzervatív újság a többi között kiemelte, hogy a Jobbik elnöke az iszlám és a keresztény kultúra közötti konfliktustól tart.

A lap bevezetőjében azt hangoztatta, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban igyekezett nemcsak iszlámbarátnak, hanem egyáltalán mérsékeltebbnek feltűnni, de a jelek szerint ennek vége.

Egészen a menekültválságig minden közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a Jobbik népszerűsége erősödik – mondta Vona Gábor, aki szerint Orbán Viktor kemény menekültpolitikája valójában a Jobbik politikája volt. “Orbán sajátjává tette és átültette a Jobbik politikáját” – idézte a lap a párt elnökét.

A határkerítés a Jobbik ötlete volt, már 2014 végén, akárcsak a hadsereg bevonása a határvédelembe

– mondta Vona Gábor.

A Die Presse szerint a Jobbik számára ugyanakkor további problémát jelentett Vona személyes szimpátiája az iszlámmal. Egyszer az újság szerint azt hangoztatta, hogy az iszlám “a konzervativizmus utolsó reménye”.

Ezzel összefüggésben Vona Gábor az interjúban arra emlékeztetett, hogy “Egyszer a globalizmussal összefüggésben mondtam, hogy az ellene való küzdelemben az iszlám az egyik utolsó erődítmény lehet” – mondta Vona. “Nem mindenki ért velem egyet ebben” – tette hozzá. “Azt ugyanakkor továbbra is fontosnak tartom, hogy a menekültválság és az Iszlám Állam problémáját ne keverjék össze az iszlámmal” – jelentette ki.

A Jobbik elnöke hangoztatta: attól tart, hogy elkerülhetetlen az iszlám- és a keresztény kultúra közötti jövőbeni nagy konfliktus. Magyarországnak azonban lehetőség szerint ki kell maradnia ebből a vitából. Meg kell védeni az országot, de nem szabad részt venni ebben a konfliktusban – fogalmazott a pártelnök.

A beszélgetés során Vona Gábor arról is beszélt, hogy pártja “rendkívül nyitott” a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt irányába. Az AfD elnökének, Frauke Petrynek arra a vitatott kijelentésére reagálva, amely szerint szükség esetén lőni is lehessen a menekültekre, Vona Gábor kijelentette: a határőröknek van fegyverük, ezért ha a helyzet szükségessé teszi, védekezésként elképzelhető fegyver használata. Emlékeztetett arra, hogy a Jobbik Magyarországon is támogatta ezt, és a lehetséges fegyverhasználatot is számításba vette, amikor a hadseregnek a határon történő bevetését javasolta.
Az interjúban a pártelnök Angela Merkel német kancellár bukását jövendölte. “Ma már semmi pénzért nem fogadnék rá” – jelentette ki. Vona Gábor utalt arra is: továbbra is hiszi, hogy pártja a 2018-as parlamenti választásokon jelentős esélyekkel rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik