Közélet

Kósa Lajos nem akar Svédország lenni

A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Időknek adott interjújához felcsapta a közhelyszótárt: Országvédőzött, ellenzékezett, majd feltett saját magának egy kérdést.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Párizs, Németország és Svédország példa arra, hogy a terrorfenyegetettségre még azelőtt kell felkészülni, mielőtt a baj bekövetkezik.

Hazánkban még azt az időszakot éljük, amikor fel lehet készülni arra, hogy minden lehetséges eszközzel megvédjük az embereket.

Azt, hogy mit ért “minden lehetséges eszköz” alatt, nem fejtette ki. Arra sem tért ki, hogy Magyarországon hasonló e a fenyegetettség, mint az említett országokban. Aztán egy kicsit odaszúrt az ellenzéknek.

“Ugyanakkor azt látjuk, hogy az alaptörvény módosítása kapcsán az ellenzékre nem számíthatunk”

Szerinte az lenne a megoldás, ha a terrorgyanús személyeket össze lehetne kapcsolni az állami nyilvántartással. Ezt viszont most nem lehet. De jó lenne.

Ezt a monológját egy nagy kérdéssel zárta:

Valóban ne tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat Magyarországon és szerte Európában?

A terrorveszély elhárítását szolgáló törvénycsomag kidolgozása még tart, jövő héten vitáznak erről a Parlamentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik