Közélet

Megerőszakolt kisfiúk és nők vághatják el a menekültek útját

Egyre több menekültekhez kötődő nemi erőszakos eset derül ki, de a hírverés ellenére bőven nem beszélhetünk általános jelenségről. A megoldást egyelőre a felvilágosító kurzusokban látják a nyugati országok.

A migrációs válság továbbra is kitart Európában, és ezen várhatóan csak dobni fog az aleppói ütközet, ami menekültek tízezreit indította útnak Törökországba (őket az MTI rutinos hírmagyarázó munkatársai szintén migránsoknak írták konzekvensen, holott nem azok). Ezzel együtt egyre több a súrlódás az európaiak és a menekültstátuszért folyamodók között, amit leginkább az egyre szaporodó nemi erőszakos botrányok mutatnak. A közelmúltban több ilyen eset történt, amiket az érzékeny helyzet miatt mind felkapott a média, mégha nem is voltak igazak.

Minden Kölnnel kezdődött

2015-16 fordulóján, szilveszterkor százak gyűltek össze a kölni dóm előtt megünnepelni az új évet. Eleinte arról voltak csak hírek, hogy sokan a tömegbe lődöztek petárdákat, tűzijátékokat, aztán kiderült, hogy a rendőrség és a média is eltussolt egy súlyos ügyet: több elég ittas csoport nőket támadott meg, rabolt ki és molesztált, a rendőrök pedig nagyon későn léptek közbe.

Időközben áldozatok tucatjai jelentkeztek a hatóságoknál, az addig viszonylag befogadó Németországot pedig egy csapásra megváltoztatta a hír, hogy a gyanú szerint észak-afrikai származású bandák okozták az egész káoszt. Később több más európai városból is jeleztek hasonló eseteket (Zürichtől Helsinkiig), de a hatóságok nem állapítottak meg szervezettséget. Azonban az egész migrációs válság mérföldkövévé vált az eset, ami még az általunk követett átlagmenekült, Aziz Elhádzsi szerint is őket magukat sújtja majd a legjobban.

Négy hónapja nem közösült, ezért le kellett vezetnie a szexuális energiáit

– ezzel indokolta egy iraki migráns, hogy egy tízéves fiút megerőszakolt egy bécsi fürdőben. A 20 éves férfi még szeptemberben érkezett a balkáni útvonalon, majd taxisként dolgozott Bécsben. Otthon hagyta a feleségét és a saját gyerekét.

A mostani eset után egyből elfogták, azt mondta, tudja, hogy nagy hibát követett el és sérülést okozott a fiúnak (akit kórházba kellett szállítani). A férfi amúgy azt is elmondta, egy tízéves fiú szexre kényszerítése a világ minden államában bűn, ezzel tisztában van. Az osztrák statisztikák szerint 2014-ben 126 ítélet született nemi erőszakos ügyben, ezek elkövetőinek 34,9 százaléka volt EU-n kívüli állampolgár, 58,7 százaléka osztrák.

Az orosz Russia Today számolt be először a minap arról az esetről, ami Belgiumban történt. A rendőrséghez került egy mobilos videófelvétel, amin az látható, hogy több fiatal körbetáncol egy eszméletlenül heverő lányt egy buliban, majd megerőszakolják. Az egész felvételt eleve úgy szerezték meg, hogy elfogtak egy 14 éves, radikaliizálódó fiatalt Oostendében, az ő telefonján volt a felvétel. A 17 éves lány megerőszakolása miatt hét embert vettek őrizetbe, közülük öten iraki menedékkérők voltak.

Cáfolt esetek

Egy csomó esetben kiderült azonban, hogy

a média a szokásos elhallgatós vádakkal szemben épp hogy túl sok infót adott egy esetről.

Ez azt jelenti, hogy alaposan kiszínezte azt, nem ritkán egy-egy olyan állam is állt emögött, aminek érdeke a menekültválság fenntartása és Európa gyengítése (segítünk: Moszkva a fővárosa). Több olyan cikk jelent meg a magyar sajtóban is, ami teljesen hamis állításokra és manipulált adatokra építettek, miközben az idézet statisztikák teljesen máshogyan és mást mutatnak.

A fenti példára, miszerint egy állam is beleavatkozhat az egész történetbe, jó példa volt a 13 éves Lisa esete, aki orosz-német kettős állampolgár, és szentül állította, őt migránsok rabolták el és erőszakolták meg. Lisa családja január 11-én tett közzé felhívást, hogy eltűnt a lány, aki 30 órával később, sérült arccal került elő. Azt állította, közel-keletinek vagy észak-afrikainak kinéző emberek bántak el vele.

Amikor már az orosz külügy és a berlini oroszok is bosszút követeltek és a német hatóságokra acsarogtak, Lisa beismerte, hogy hazudott. A mobilja alapján kiderült, hogy egy barátjánál töltötte az éjszakát, miután benne volt valami zűrben az iskolájában, és nem mert hazamenni. Ugyanakkor a fent említett kölni eset után érthető, hogy Szergej Lavrov külügyminiszter azt állította (alaptalanul), hogy elhallgatták a németek a sztorit a politikai korrektség miatt.

A világ másik végén is pörög a helyzet. Ausztrália masszív összegekkel támogatja a világ egyik legkisebb szuverén szigetországát, az óceániai Naurut, aminek cserébe egy nagy menekülttábort kell fenntartania. Az ausztrál ABC tévé riportozta meg nemrég, hogy itt egy ötéves kisfiút erőszakoltak meg, de a bevándorlási és határvédelmi szerv főtitkára, Michael Pezzullo ezt koholmánynak minősítette. Az ABC utólag azért kért elnézést, mert összemosta az ötéves fiú esetét egy tízévesével, magyarán történt ugyan erőszak, de másképp, mással.

Europress
Europress

Lehet emberséges megoldás?

Mindenesetre a probléma elég összetett, aminek kezelésére nem feltétlen elég a hörgés, hogy le a menekültekkel. Ahogy számos lap megírta már a nagy igazságokat, sok ok vezet egy ilyen erőszakhoz. A teljesen más környezet és kultúrkör, amiben felnőttek, az a kép, amit a rendkívül szabados és szexuálisan nyitott nyugatról a filmek alapján kialakítottak magukban, az egyéni háttér (családi háttér, szexuális perverziók, erkölcsi korlátok, na meg persze esetleges büntetett előélet), az elgyötörtség a hosszas vándorlás, majd a menekültszállásokon való eseménytelen várakozás miatt. Mentség ezekre a tettekre ezektől függetlenül nincs, azonban az sem igaz, hogy az összes menekült rajokban erőszakolja meg az európai családanyákat.

Norvégia mindenesetre feltalálta a nagy megoldást, legalábbis reménykednek ennek beválásában: önkéntes kurzusokat tartanak a menekülteknek és bevándorlóknak, akik csak kapkodják a fejüket a miniszoknyás és egyenrangú nők miatt. Az ötletet január óta Dánia és Németország is felkarolta, és futótűzként terjedhet el. A németek egyenesen kötelezővé tennék azt az új szabályozás szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik