Közélet

Már az új államtitkár szerint is nonszensz, ami az oktatásban van

Több abszurd mozzanatot is kiemelt Palkovics László a kulturális bizottság ülésén. Van, ami konkrétan intézmények létét veszélyeztetni - fogalmazott. Órákig tárgyaltak a híres miskolci nyílt levélről; az igazgató elmesélte, hogyan született, Hoffman Rózsa szerint viszont az egész olyan, mintha a fájó kisujjuk miatt jajgatnának.

Az Országgyűlés kulturális bizottsági ülésén külön – többórás – napirendi pontként foglalkoztak a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levelével, amelyben indulatosan keltek ki a kormány szerintük hektikus és a gyerekek, tanárok érdekeit semmibe vevő oktatáspolitikája ellen. Az ülésen megerősítették, amit a keddi pedagógiai kerekasztal után már elmondtak: a tanárok minden kérése, követelése átmehet a minisztériumon, úgy tűnik, nincs olyan, amit ne akarnának megoldani a következő egy évben. A tantestület indulatos levelét pontokba szedték, a pontokat csoportokba, az azonnal megoldandó kérdéseket már a következő hetekben helyre teszik, szeptemberben már sokkal simább lesz az iskolakezdés, mint a reformdömping óta valaha, és még ebben a ciklusban kezdenek valamit a hosszabb távú, stratégiai ügyekkel is. Legalábbis ez derült ki az új (össz)oktatási államtitkár, Palkovics László szavaiból. Az államtitkár korábban is elismerte, hogy vannak problémák, most azonban egyenesen arról beszélt, hogy intézmények vannak veszélyben a rossz rendszer miatt.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Az ülés legérdekesebb része az volt, amikor Madarász Péter, a gimnázium igazgatója elmesélte a levél megszületésének történetét. Hiába elégedetlenkedtek, nem volt foganatja, úgy érezték, nem hallatszik el a hangjuk a döntéshozókig, fogalmazott.

Nem arról volt szó, hogy süket fülekre találnak a panaszaink, egyszerűen messze voltunk a problémáinkkal.

Eközben újabb és újabb terhekkel traktálták őket, a kollégák elfáradtak, a “reformok” semmilyen minőségi javulást nem eredményeztek, még azok az adminisztrációs pluszfeladatok sem, amelyeknek elvileg a minőség biztosítása lett volna a feladata. “Álságosnak tűnt a tanfelügyelet, a pedagógusok értékelése. Végül, bár húztuk, ameddig lehetett, megtartottuk a belső ellenőrzési, önértékelési csoportértekezletet és röviden ismertettük a nevelőtestület előtt az új terheket. Maradjunk annyiban, hogy mindenki a vérmérsékletének megfelelően reagált, elég az, hogy

volt olyan kiváló kolléga, aki azt mondta, ha ez komoly, nem dolgozik tovább.

Nekem pedig még nagyobb lett a felelősségem abban, hogy ezeket a hangokat eljuttassam az oktatás irányítóihoz.”
Nem szeretnének ők rendszereket megbuktatni, egyszerűen megjavítanának valamit, amiről úgy látják, nem működik – mondta az igazgató. “Értem a központosított elképzelés fő okát, de az történt, hogy a jól működő iskolákban – mint a miénk – ez negatív fordulatot vett. Én a fenntartóváltásnál kerültem az igazgatói székbe és mást vállaltam, egész más volt az én vezetői programom, és egy ponton nem tudtam tovább menni.” Ezzel egy időben a nevelőtestület előállt a levéllel, “amire sok mindent lehet mondani, tele van indulattal, szenvedéllyel, lehetett volna sokkal szofisztikáltabban fogalmazni, de a probléma lényegét le lehet szűrni azért belőle”. Az igazgató azt kérte, ne küldjék rögtön a sajtónak, előbb juttassák el a döntéshozókhoz, elküldte tehát László István miskolci tankerületi igazgatóhoz, aki elvileg a fenntartó KLIK-kel tartotta a kapcsolatot. “Azonnal eljött és megpróbált válaszolni, de a problémák nagy része túlmutatott rajta és ezt világosan közölte is. Azt kérte, továbbítsuk az elnök úrnak és az államtitkárnak.”

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

“Reménykedve vártuk a választ, bár közeledett a karácsony. De egy hónap elteltével sem jött semmi. A téli szünet vége után közöltem a tankerületi igazgató úrral, hogy a levél sajtónyilvános lesz, erre ő nem tudott mit válaszolni. A többi történelem. Nem szeretnék számokról beszélni, de egyértelmű, hogy ez nem egy helyi dolog, hanem számos diákot érintő kérdés. Szeretném leszögezni, hogy az oktatás ügyét nemzeti ügynek tekintjük, minden alkalommal elutasítottunk minden pártpolitikai hangot, amit megpróbáltak a szánkba adni. A nevelőtestületben különböző hovatartozású, vérmérsékletű tanár van, mégis mind ugyanazt érezték.” Madarász, mint mondta, ennek ellenére bizakodóbb, mint valaha,

most derül majd ki, hogy lehet ezt az egészet jobbá tenni.

Majdnem ötezer vélemény érkezett a kerekasztalra – közölte Czunyiné államtitkár -, ezek fele KLIK-es intézményből érkezett.

A “megfogalmazásra került” panaszok “feldolgozásra kerültek”, belőlük “húsz kérdéskör került csoportosításra”,

ezek azok az alapproblémák, amelyek minden fórumon hangsúlyosak voltak és várhatóan azok is maradnak. “Néhány” példa: tanulói óraszám, tananyagcsökkentés, pedagógusminősítés, anyagellátottság, pótlékok, adminisztrációs terhek, intézményi gazdálkodás, a pedagógiai asszisztensek fizetése, a tankönyvek minősége, szabad tankönyvválasztás, köznevelési infrastruktúra, továbbképzés, az igazgatók jogkörének tartalma, életpályamodell, beszerzések gyorsasága. (Ennyi problémát összesen nem említett Czunyiné, amíg ő foglalkozott a közoktatással, hát még így együtt.)

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Palkovics László frissen kinevezett oktatási államtitkár elmondta: már meg is állapodott a résztvevőkkel, mely problémákat milyen ütemben tárgyalnak. Ehhez munkacsoportokat hoznak létre, amelyek két-két fórum közt dolgoznak a rájuk bízott ügyeken. A KLIK beszerzési gyakorlata például azonnal – legkésőbb szeptemberig – orvoslandó, “ez tényleg sok intézmény létét veszélyezteti”, fogalmazott az államtitkár (!). Ilyen még a jövedelemelmaradások rendezése, és az, hogy a KLIK-ben végre menedzserszemlélet uralkodjon, bármit is jelentsen ez. Január elsejéig jönne az adminisztrációs terhek és a bürokrácia csökkentése, az oktatási hivatal továbbfejlesztése, a nem oktató segítők (akik, mint tudjuk, rosszul jártak a “béremelésekkel”) rendszerének újragondolása és a pedagógus-továbbképzés rendbetétele. “Nonszensz ugyanis, hogy egyetemek helyett magáncégek foglalkoznak ezzel, szám szerint kilencszázan.” Az év elejéig dolgoznák ki a tankönyvekkel kapcsolatos követelményeket is. A hosszabb távú célok között (“amelyeknek csak nekikezdünk”) említette a digitális és a módszertani kompetenciák fejlesztését, az intézmények közti (tehát remélhetőleg társadalmi) átjárhatóságot és az esélyegyenlőséget.
A kerekasztalokat szeptemberig hívják össze, márciusban és áprilisban kéthetente, aztán egyre ritkábban.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A továbbiakban papírforma szerint összevesztek egymással a bizottság fideszes és nem-fideszes tagjai, az MSZP-s Hiller István szerint a KLIK-et úgy, ahogy van fel kell számolni, és egyébként parlamenti vitanapot kezdeményeznek az oktatásról, az LMP-s Ikotity István megemlítette, hogy furcsa kerekasztal az, ahova “csak a haverokat és családtagokat” hívják, azt pedig egyszerűen leszavazták, hogy a PM-es Szabó Tímea megszólalhasson. Hoffmann Rózsa viszont hosszan beszélt, például azt mondta, hogy “van, hogy fáj az ember kisujja, és ha még meg is piszkálják hozzá, akkor nagyon nagynak tűnhet a baj”, most is valami ilyesmiről van szó. Amivé a nyílt levél után az ügy terebélyesedett, azt ő nagyon szomorúan figyelte, meggyőződése ugyanis, hogy “olyan nagy bajok nincsenek, mint amekkora jajgatásokat a sajtó közvetít”, a problémák többségét pedig már orvosolták is, ő tudja, ott volt, “na jó, némelyik tényleg erősebb volt, mint egy ujjfájás”. A nyílt levélben szerinte konkrétan valótlanságokat írtak a miskolci pedagógusok, arról pedig, hogy Madarász igazgató nem érzi főnöknek magát a saját iskolájában, azt mondta:

Szerintem igen (mármint főnök – a szerk.), mert bár a portást valóban nem utasíthatja, de nem tudom elképzelni, hogy ha megkéri, hogy csukja már be az ajtót, akkor azt ő nem teszi meg.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Galló Isvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője az ülés után elmondta: a fentiektől függetlenül megtartják a szombatra tervezett hatalmas pedagógustiltakozást Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik