Közélet

Köznevelési Kerekasztal: mire ez a nagy elégedettség?

Január végén, a tiltakozások közepette hívta össze az egyetemek, főiskolák hasonló gittegyletének mintájára a Köznevelési Kerekasztalt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A grémium kedden tartotta az első ülését és úgy tűnik, célt ért. Olyan fontos tényezők voltak jelen, mint a Nemzeti Pedagógus Kar, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

Egy szervezet hiányzott: a közoktatás hiányosságait leghangosabban képviselő Pedagógusok Szakszervezete.

A PSZ szervezi a szombati tüntetést, és még hétfőn közölték, a sztrájkbizottság tagjaként tárgyalnak az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Ennek plenáris ülése pénteken lesz, és erre akarnak koncentrálni, ezért maradtak távol.

Ott volt viszont a békülékenyebb PDSZ és annak a miskolci Herman Ottó Gimnáziumnak az igazgatója is, amelynek nyílt levele az utolsó cseppnek bizonyult a KLIK-kel terhelt közoktatás problémáit gyűjtő pohárban.

A háromórás megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott, ám ígéretet kapott a sajtó, hogy utána részletes tájékoztatást kap és válaszolnak kérdésekre is a minisztérium vezetői (nem válaszoltak, kérdéseket sem lehetett feltenni). A kerekasztal résztvevői azonban elmondták, elégedettek a tárgyalással, amelynek egyetlen kézzel fogható eredménye, hogy ezentúl kéthetente beszélnek néhány kérdésről.

Íme az urak elégedett beszámolója:

Olvasói sztorik