Amszterdam, 2016. február 6.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkezik az uniós külügyminiszterek informális találkozójára Amszterdamban 2016. február 6-án.
MTI Fotó: KKM / Martijn Beekman
Közélet

Szijjártó: Schengen összeomlása súlyos gazdasági károkat okozna

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 08. 11:39

A belső EU-határellenőrzést megszüntető schengeni rendszer összeomlása rendkívüli károkat okozna az Európai Uniónak, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph konzervatív napilapnak.

A schengeni övezet lebontása vagy megsemmisülése olyan súlyos gazdasági kárral járna, hogy nem is tudom, Európa hogyan tudná ezt kezelni, idézi a hétfőn megjelent interjúban Szijjártó Pétert a brit lap.

A külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph idézete szerint kifejtette: Schengen két elemre épül. Az egyik az, hogy a nincs belső ellenőrzés, a másik pedig a külső védelem. Ha a második konszenzust nem tartják be, az nagyon könnyen az első lebomlásához is vezethet.

Szijjártó Péter bírálta Görögországot, mivel szavai szerint az Európai Unió déli határa védtelen a migránsok beáramlásával szemben. “Ha Görögország nem tesz eleget a schengeni előírásoknak, akkor másik védelemre van szükségünk”.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszelnek mindenáron meg kell őriznie a schengeni zónát, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni Európa “végzetes gazdasági hanyatlásának” a többi erőközponttal folytatott globális versenyben.

Az Egyesült Államok nagyon erős, Kína extenzív gazdaságpolitikát folytat, az arab államok erősödnek, mi európaiak pedig mélyen belesüppedtünk saját problémáinkba.

A The Daily Telegraph az interjúhoz kapcsolódóan adatokat közöl a schengeni zóna esetleges megszűnésének gazdasági hatásairól. Idézi a francia kormány által finanszírozott, Stratégie nevű kutatóintézet becslését, amely szerint Schengen felszámolásának gazdasági költsége egy évtized alatt elérhetné a 110 milliárd eurót; ennek fele a kieső turisztikai forgalomból eredne, de a kereskedelmi forgalom értéke is 10-20 százalékkal visszaeshetne.

A nemzetközi közúti szállítási szövetség (International Road Transport Union, IRU) adatai szerint évente 57 millió kamion összesen 2800 milliárd euró értékű árut továbbít a schengeni országok között, és az európai közúti fuvarozó cégek 3 milliárd euró bevételkieséssel számolhatnának Schengen megszűnése esetén.

(The Daily Telegraph, MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.