Közélet

Al Bundy beájulna: mindenki házasodni akar

Hamarosan nyakunkon a Házasság hete, ebből az alkalomból közölte az államtitkár: 2010 óta egyre több magyar pár köti össze az életét.

A házasság a 21. században is az egymás melletti elköteleződés kifejezése, a családalapítás és gyermekvállalás biztonságos háttere – idézi Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt az a közlemény, amit a Házasság hetének alkalmából juttattak el az MTI-hez vasárnap.

Az államtitkárság szerint Magyarországon 2010 óta nő a házasságkötések száma, 2015-ben mintegy 10 ezerrel – csaknem 30 százalékkal – többen kötötték össze életüket így, mint 2010-ben. Az elmúlt 12 évben – az első 11 hónap adatai alapján – tavaly kötötték a legtöbb házasságot, a válások száma 2010 és 2014 között 18 százalékkal csökkent.

Ebben szerepe lehet annak, hogy nagyobb a biztonságérzet, a jövőbe vetett bizalom, a családbarát kormányzás pedig támogató környezetet biztosít a családalapításhoz, otthonteremtéshez.

A Házasság Hete program Angliából közel két évtizede indult el, és minden évben egy héten át a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon az eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, több település, helyi közösség együttműködésével.

Az idei Házasság hetének házaspár arca Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik