Közélet
Budapest, 2015. június 1.
Lenkovics Barnabás, a testület elnöke (hátul k) az Alkotmánybíróság (Ab) nyilvános határozathirdetésén 2015. június 1-jén. Az Ab kimondta, hogy alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása. Az elsõ sorban Sulyok Tamás, Stumpf István, Pokol Béla és Lévay Miklós, a hátsó sorban Salamon László, Kiss László, Lenkovics Barnabás, Juhász Imre és Dienes-Oehm Egon (b-j).
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Most akkor lefekszik az LMP a Fidesz Ab-ügyben?

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 06. 08:56

Kétharmad az nincs, másként pedig nem lehet alkotmánybírót választani. A Fidesznek szövetséges kell, az LMP lehetne az, de Schiffer tagad.

Idén négy alkotmánybírónák jár le a mandátuma, a távozók között van a testület elnöke is, Lenkovics Barnabás, tehát ezt a pozíciót is be kell tölteni. A Fidesznek egyezkednie kell.

Az Index információi szerint az alkotmánybírók ügyében különalku formálódik a Fidesz és az LMP között. A politikus tagad, szerinte semmilyen megállapodás nem körvonalazódik.

Azt azonban már tudni, az egyes pártok hogyan viszonyulnak a bíróválasztáshoz:

  • a DK és az Együtt elzárkóznak az együttműködéstől,
  • az MSZP és a Jobbik hajlik a kompromisszumra. Támogatják a kormánypárti jelölteket, ha az ő jelöltjüket támogatja a Fidesz,
  • az LMP viszont csak az összes párt által elfogadott jelöltet támogat.

A portálnak Schiffer azt mondta, olyan tárgyalást akarnak, lehetőleg minél több párttal, amelynek a végén négy olyan jelöltben és ezzel együtt az elnök személyében is meg tudunk állapodni, aki a lehető legtöbb párt egyetértését bírja.

A Fidesszel és a két másik ellenzéki párttal is közöltük: nem akarjuk zsákmányszerzésre használni a közjogi pozíciók körüli tárgyalásokat. 2010 előtt is kritizáltuk ezt a hozzáállást, amikor a pártok rövidtávú érdekek érvényesítésére közjogi pozíciókat nyúltak le.

Hogy kik lehetnek alkotmánybírák? Kiszivárgott néhány név. Horváth Attila (egyetemi tanár, őt a Jobbik is támogatná), Marosi Ildikó (a Kúria bírája) és Szabó Marcel. De újrázhat Lévai Miklós is, de a testület elnöke is maradhat egyes hírek szerint.

Kiemelt kép az alkotmánybírákról, MTI fotó, Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.