AppleMark
Közélet

Orbánéknak üzenték: a vészhelyzet miatt „elérkezett az utolsó óra!”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 02. 01. 11:45

Már ötszáz iskola lázad a rendszer ellen. Szerdán kilenc városban tüntetnek.

Miközben a kormány „széleskörű párbeszéddel” kampányol, Balog Zoltán miniszter felhívására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) éppen arra a napra, február 3-ra hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben, amikor az oktatás tarthatatlan helyzete miatt tüntetnek – írja a Népszava. A Fogadóóra című miskolci fáklyás felvonulás a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka elől indul.

A demonstrációhoz számos érdekképviselet csatlakozott, a Népszabadság úgy tudja, a fővárosból és az ország több településéről is mennek a borsodi megyeszékhelyre. Közben kiderült, hogy szerdán Miskolc és Budapest mellett tüntetés lesz Békéscsabán, Budaörsön,  Pécsen, Sopronban, Szegeden, Szombathelyen, és Veszprémben, február 10-én pedig országos demonstrációt jöhet. A Tanítanék oldalán már csaknem 500 intézmény és szervezet írta alá a petíciót, amivel kiállnak a miskolci hermanosok mellett. Az egyéni támogatókkal együtt az oldalon már 27 ezer fölött van azok száma, akik névvel is vállalták a szolidaritást.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt leveléhez csatlakozók között van az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium nevelőtestülete 45, és az ELTE Apáczai Gimnázium tantestülete 58 fővel. A középiskolai rangsor harmadik helyén álló budapesti Eötvös József Gimnázium tanulói a Teleki Blanka Gimnázium diákjaihoz csatlakozva támogatják az oktatási rendszer reformját.

Mint korábban megírtuk, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint Balog miniszter nem is a valódi megoldást keresi, csak az oktatás szereplőit próbálja megosztani. Közben megalakult az „Utolsó óra – Vészhelyzet az oktatásban” nevű Facebook-csoport, amelyhez néhány nap alatt több mint ötezren csatlakoztak.

Az első Országos Tantestületi Értekezlet résztvevői nevében ők azt írják, hogy valóban elérkezett az utolsó óra, ezért követelik, hogy a kormányzat az érintettek valódi bevonásával oldja meg az oktatás rendszerszintű problémáit. Illegitimnek tekintik a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, mert az valójában önmagával tárgyalna. Követelik

a közoktatás átfogó átalakítását, széleskörű egyeztetést a gyakorló pedagógusok és nevelésben részt vevők érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, szülőkkel és diákokkal!

Nem hagyják,

hogy látszatmegoldásokkal, közérzetjavító álintézkedésekkel hallgattassák el a tiltakozók hangját!

Követeléseik támogatásáért február 10-ére országos demonstrációra hívják az oktatásban, nevelésben érintetteket, mindenkit, akinek fontos az oktatás jövője, mert úgy vélik, elérkezett az utolsó óra és addig nem szabad meghátrálni, amíg a kormányzat nem kínál a valódi érintetteknek kielégítő megoldást. Korábban a Policy Agenda elemezte, milyen konfliktusokkal kerülhet szembe a kormány hamarosan. A kutatók arra jutottak, hogy a Fidesznek nem az ellenzéktől, hanem az elégedetlen társadalmi csoportoktól kell tartania, a nagy kérdés az, hogy az érdekképviseletek képesek lesznek e átlépni eddigi árnyékukon. Az intézet szerint az elmúlt öt évben az ország még soha nem volt ennyire közel ahhoz, hogy valódi, az ország életére is hatással levő sztrájk legyen, mint ma.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind