Közélet

Nem hajlandó egyezkedni a baloldallal a kormány

Molnár Zsolt, a baloldal nemzetbiztonsági fő koponyája összehívta az ellenzéki pártokat és egy biztonságpolitikai szakértőt, hogy meggyőződjenek róla: a menekült és a terror nem egy és ugyanaz.

A baloldali pártok szerint a terrorizmus és a menekültválság komoly kihívás Magyarország és Európa számára, a két kérdést élesen külön kell választani és jogállami megoldást kell adni azokra – mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn az MTI-nek.

Molnár Zsolt azután beszélt erről, hogy egyeztetésre hívta az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt képviselőit. Az elnök elmondta, a megbeszélésen az LMP nem vett részt.

A politikus azt mondta, a pártok szakpolitikai egyeztetést folytattak arról, hogyan látják a biztonsági helyzetet Magyarországon és Európában, elsősorban a terrorveszélyről beszéltek, de a menekültkérdés is szóba került.

Terrorveszélyhelyzet: esélytelen az egyezség

Molnár a Fidesz által javasolt, a terrorveszélyhelyzetről szóló alaptörvény-módosítással kapcsolatban közölte, a megbeszélés résztvevői megerősítették, hogy a nagyobbik kormánypárt javaslatát nem támogatják, elfogadhatatlannak tartják. Az is egyértelművé vált, hogy a javaslatról a kormánypártok nem hajlandók érdemben tárgyalni, ragaszkodnak az eredeti elképzelésekhez és ezzel a kompromisszumot kizárták.

Az alaptörvényen kívüli javaslatokról például a szocialisták büntetőtörvénykönyv-, vagy költségvetési módosítását tárgyalási alapnak tekintik ezek a pártok és folytatják az egyeztetést. A politikus az egyeztetés időzítését azzal indokolta, hogy hamarosan indul az Országgyűlés tavaszi időszaka.

Elmondta azt is, szerinte az a helyes, hogy azokkal a pártokkal is konzultáljanak – minősített információk megosztása nélkül – amiknek nincs képviselőjük a nemzetbiztonsági bizottságban. Molnár azt mondta, az egyeztetésre meghívták Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt is, aki az európai biztonsági helyzetről, a terrorveszélyről, az embercsempészetről adott tájékoztatást – írja az MTI.

Jobbik: ezek nanopártok

A Jobbik reagált elsőnek, közleményük címe: “Reagálás a baloldali kispártok egyeztetésére: migráció kérdésében minden megnyilvánulásuk hiteltelen”. Ezután azt írják, a balos “nanopártok” bevándorláspárti politikát folytattak és megszavazták a magyar katonák Iszlám Állam elleni bevetését is, ami biztonsági kockázatot jelent. A Jobbik a terrorizmustól és “Orbán Viktor hatalmi tébolyával szemben” is meg akarja védeni az országot, ezért kész tárgyalni a kormánypártokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik