Közélet

Felhúzták magukat a bírók a függetlenségüket kapirgáló Fideszen

Németh Szilárd keményen beszólt és utalgatott a bíróknak a vörösiszap- és a Hagyó-per után. A bírók azonban kikérik maguknak a függetlenségük eltiprását, tessék fellebbezni, ha nem tetszik egy ítélet! - üzenik.

Felháborítónak nevezte a vörösiszapper és a Hagyó-per enyhe ítéleteit vasárnap Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Németh jelezte, hogy emiatt vitát kezdeményez az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az igazságszolgáltatásról, sőt közölte, akár törvénymódosítás is jöhet. Használta a jobboldal szitokszavát is, amikor a “a bírói függetlenség liberális követelményéről” beszélt.

Erre reagált hétfőn a Magyar Bírói Egyesület, ami elmagyarázta Németh-nek (akit nem említett név szerint) a jogrendszer működését fellebbezésestül, Kúriástul. Hozzátették, tiszteletben tartják ezért a bírói döntéseket, nem is nyilvánítanak véleményt az ügyekről a jogerős lezártultukig. A kormánypárti képviselőnek is üzentek:

Leszögezi az egyesület ugyanakkor, hogy a bíróságok ítélkező munkájáról alkotott vélemény csak akkor felel meg a hatalommegosztás és a bírói függetlenség alaptörvényi követelményének, ha az tényszerű, tárgyilagos és szakszerű.

Azt is írják, Német nyilatkozata nélkülözi a fent említetteket és sérti az alaptörvényben deklarált bírói függetlenséget, ráadásul alkalmas a nyomásgyakorlásra. Végül ezt üzenik mindenkinek:

A Magyar Bírói Egyesület, mint a bírák reprezentatív érdek-képviseleti szerve a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a közélet szereplőitől is elvárja azt, hogy tartózkodjanak a felsőbb bírósági döntések befolyásolására alkalmas vélemény nyilvánításától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik