Közélet

Hatalmas hibát vétett a jobbikos, elnézést kért érte

Nem tudjuk, hogy fogják Czeglédi Jánosnak elnézni a pártközpontban, amit tett, de reméljük, töredelmes bocsánatkérése elegendő lesz Vona Gáboréknak.

Minden erejével küzd a párt és a kormány a Brüsszelből nemzetünkre erőltetendő kötelező betelepítési kvóta ellen, ehhez a nemes harchoz csatlakozott a nemzeti radikális ellenzéki párt, a Jobbik is.

Zuglóban, fővárosunk XIV. kerületében ülésezett múlt csütörtökön a képviselő-testület, amikor is a Fidesz benyújtott egy nyilatkozattervezetet a kvóta ellen.

Döbbenet, de Czeglédi János jobbikos helyi képviselő nemmel szavazott.

A sajtó azonnal felkapta a renegát radikális rémtörténetét, de Czeglédi beleállt a vitába, és úriemberként nemrég sajtóközleményt adott ki. A szerdai írásban közli, hogy beismeri, igaz, amit a lapok írtak, nemmel szavazott.

Emberi nagyságról tanúbizonyságot téve elnézést is kért tettéért.

Ezzel nem a Jobbik álláspontját képviselte, és mivel a Párt áll mindenek felett (még a migránsok felett is!), közölte:

A jövőben minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ezt a hibámat korrigáljam. Kiállok a Jobbik következetesen vallott, a kötelező betelepítési kvótát elutasító álláspontja mellett, mert az súlyosan veszélyezteti hazánk integritását.

Reméljük, a központban elnézik ezt a hibát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik