Közélet

Letett a kecskeméti Fidesz a gimnáziumigazgató leváltásáról

bányais tüntetés (Array)
bányais tüntetés (Array)
Lukács Lajos vezetheti tovább a Bányait, a polgármester is támogatásáról biztosította.

Közös nyilatkozatot adott ki Kecskemét polgármestere Lukács Lajossal, a helyi Bányai Júlia Gimnázium volt igazgatójával, akinek újbóli kinevezését az önkormányzat nem támogatta, de a szülők és a diákok több tüntetésen is kiálltak mellette.

Lukács 22 éven át sikeresen vezette az intézményt, a fideszes többségű képviselőtestület azonban két pályázati fordulóban is elutasította, helyette Szilágyi Piroska Tündét támogatta. Ő azonban a múlt héten visszavonta pályázatát.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere most azt közölte a nyilatkozatban, hogy mind ő, mind a képviselő-testület többsége támogatja, hogy Lukács vezesse tovább az iskolát, ugyanakkor szorosabb együttműködésben állapodtak meg az iskola vezetősége és a városvezetők között. Az iskola vezetői pedig azt közölték, hogy „nem jól mérték fel azt a helyzetet”, hogy az intézmény az önkormányzattól a Klik fenntartásába került.

Formailag a Klik dönt majd Lukács újabb kinevezéséről, de a közlemény szerint a polgármester támogatása garanciát jelent arra, hogy a színvonalas oktató-nevelő munka a korábbi vezetés irányításával folytatódhat. (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik