Közélet

Agyonvert kiskutya Deteken: a polgármester politikai támadásról beszél

Gulyás Erzsébet, Detek alpolgármestere a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az országos üggyé dagadt állatkínzási ügyről. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a borsodi falu alpolgármesterének legidősebb fia brutális kegyetlenséggel, „Kinyírlak!”  felkiáltással végzett ki egy magatehetetlen kiskutyát, majd a hip-hop zenével aláfestett videót feltöltötte az internetre. K. István megbüntetéséért és az állatvédelmi törvény szigorításáért aláírásgyűjtés indult, az akciót eddig példátlan módon ötvennél is több magyar állatvédő szervezet támogatja, az aláírások száma pedig meghaladta a 30 ezret.

Detek alpolgármestere a Magyar Nemzet hasábjain is elnézést kért minden jóérzésű embertől és állatbaráttól a történtek miatt.  Elmondása szerint géplakatosnak tanuló fiát megviselték az események. Gulyás Erzsébet a lapnak megjegyezte: nyilván az is szerepet játszott a botrány gerjesztésében, hogy ő cigány származású, amire mindig is büszke volt, többek között ezért is kérte Lakatos Attila vajda segítségét. Lakatos szerint hiba lenne, ha egy kamaszkori hiba miatt tönkretennék egy jóravaló fiatalember életét.

A vajda azt is kilátásba helyezte, hogy az országos botrány miatt esetleg fejlesztési forrásoktól esik el Detek.

Nagy pénzről van itt szó, nem kiskutyáról

– mondta a lapnak.

Szikora Csaba polgármester úgy látja: politikai támadás érte őt és Gulyás Erzsébetet, mivel a kiskutya kivégzéséről szóló videó megjelenése után az ő lemondását is követelték. A videóról szerinte senki sem tudja megmondani, hogyan került nyár óta újra a köztudatba.

A botrány  hátterében szerinte a polgármesteri hivatal mögé tervezett ásványvíz-palackozó üzem lehet. A beruházás az előző polgármester kampányígérete volt, az állam 240 millió forinttal szállt be az üzletbe. A munkálatoknak már hét éve nekiláttak, a lúgos vizet azonban még mindig nem palackozzák, az előző polgármester szerint a lakosság nem ürült a fejlesztésnek. A vízforrás a korábbi polgármester, Viszlai Béla néhai nagyapjának telkén található, az üzem jelenlegi tulajdonosa is a nagyvállalkozó, akit a lap nem tudott elérni.

Képünk illusztráció.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik