Közélet

A gazdasági szereplők menthetik meg Schengent

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 01. 17. 11:31

Az Európai Unió nagy gazdasági szereplői számára kifejezetten fontos a schengeni rendszer fennmaradása, és rendelkeznek is olyan érdekérvényesítő képességgel, amellyel megakadályozhatják az EU bukását – vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: az unió egyik célja a belső határok nélküli térség kialakítása. Ugyanakkor a tagállamok 2015-ben 19 alkalommal kérték a belső határellenőrzés visszaállítását, míg korábban csak rendkívüli események – a pápa látogatása, nemzetközi konferenciák – idejére, évente 3-4 alkalommal vezettek be ellenőrzést. Az idén januárban már 3 alkalommal 3 ország jelezte, hogy a határzárat vissza kívánja állítani ideiglenes jelleggel, vagy meghosszabbítaná rendkívüli helyzet miatt – tette hozzá.

A legnagyobb vívmány: béke

A szakember rámutatott: az unió legnagyobb vívmánya a béke, a tagországok nem vívnak háborút, csak szabályozott kereteken belül versenyeznek, azonban az európai integráció megszűnését megérezné a kontinens. Jelezte: a határellenőrzések visszaállítása több szempontból is hátrányos lenne a nemzetállamok számára: Egyebek mellett sokkal nehezebb lenne a határ menti munkavállalás, a határon vesztegelő kamionok pedig óránként 55 eurós veszteséget szenvednének el.

Tóth Norbert úgy fogalmazott: ha csak a politikusokon múlna, megbukna a schengeni rendszer. Az európai politikából hiányoznak a nagy egyéniségek, “nem a hatalomtechnikusok, hanem akiknek van víziójuk Európáról” – fűzte hozzá.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.