Közélet

Temetik a fővárosi közlekedést

bkv-buszok(430x286).png ()
bkv-buszok(430x286).png ()
Felborul az egységes közlekedés a fővárosban és az agglomerációban is, ha az állam kiveszi a BKK kezéből az elővárosi szolgáltatást.

A BKV egyik szakszervezete hibának tarja, ha az állam kiveszi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezéből az elővárosi szolgáltatást, mert kormányzati pénzből “behozhatatlan előnybe hozzák majd” a főváros határától induló járatokat, míg “szándékosan ellehetetleníthetik” a BKV, illetve Budapest működését.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ezzel borul az egységes közlekedés nemcsak a fővárosban, hanem az agglomerációban is. A közszolgáltatást a kormánynak, a fővárosnak és a településeknek közösen meghatározott arányban kellene finanszírozniuk – írta a szakszervezet.

Kockázatos játékba kezdett a kormány és a főváros azzal, hogy a főpolgármester és a miniszterelnök megállapodott: az állam magához veszi az elővárosi járatok közlekedésének működtetését.

A közlemény idézi Nemes Gábort, az EKSZ elnökét, aki szerint a régióban káosz alakulhat ki. Az agglomerációs közlekedés átengedésével súlyos szakmai hibát követ el a főpolgármester, aki beláthatatlan kárt okoz a régió közlekedésében. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány és a főváros közötti tárgyalások megegyezéssel lezárhatók, az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik