Közélet

Pert veszített a Fidesz, egymillió sérelmi díjat fizethet

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 01. 14. 13:54

Az ítélet nem jogerős.

Jó hírneve megsértése miatt adott be keresetet még májusban a Magyar Helsinki Bizottság a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ellen, amiért párt május 22-iki közleményében azt állította:

A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.

A Magyar Helsinki Bizottság  kérte, hogy a Fővárosi Törvényszék állapítsa meg, a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát, becsületét. Emellett kérte, a bíróság kötelezze a Fideszt, hogy honlapján, a Magyar Nemzetben és a Napi Gazdaságban fizetett hirdetésként, az Országos Sajtószolgálatnál nyílt levélben kérjen bocsánatot, jelentse ki, állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek. A jogvédő szervezet kérte, hogy a Fideszt a bíróság tiltsa el a további jogsértésektől, és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Ezt a bíróság mai ítélete – egy pont részleges kivételével – megítélte.

A bíróság – a Helsinki Bizottság keresetének megfelelően – megállapította, hogy a Fidesz megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét és egyik állítása sem felel meg a valóságnak. A tárgyaláson a pártot eltiltották a jövőbeli jogsértésektől. (Hasonló ügyben a civil jogvédő szervezet korábban már jogerősen pert nyert a kormánypárt és szóvivője ellen.) A bíróság ugyanakkor elegendőnek találta, hogy nyilvános bocsánatkérését a Fidesz csak az MTI-OS útján tegye közzé, mivel ott történt a jogsértés is. A bíróság az egymilliós sérelmi díjat nem találta eltúlzottnak. Az ítélet nem jogerős, a párt fellebbez.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.