Közélet

A szingliadón túl is vannak ötletek a KDNP háza táján

A kisebbik kormánypárt „népesedéskutatója” rá van szállva a harmincon túli nőkre. Abortusztilalmat is bevezetne.

Így reagált a KDNP

Miután sokan közölték velünk, hogy mit gondolunk a demográfiai helyzet kezeléséről, ideje, hogy mi is elmondjuk, valójában hogyan vélekedünk erről.

 

– A KDNP a súlyos demográfiai helyzetet az elsőszámú nemzeti sorskérdésnek tartja.

– Mérséklésére két eszközt tartunk hatékonynak: a családbarát gondolkodás erősítését, illetve a gyermekvállalás lehetőségének megteremtését, vagyis a családok támogatásának növelését. Ilyen pl. a családi adókedvezmény vagy az otthonteremtési támogatás.

– Szeretnénk leszögezni, hogy a KDNP tervei és programjai között nem szerepel és nem is szerepelt a szingliadó és a médiumok által „Cselekvési tervként” aposztrofált egyéb ötlet sem!

 

A kérdés felvetődésével kapcsolatban megjegyezzük:

 

– A KDNP demokratikus párt, közel tízezres tagsága körében szabad lehetőség van a magánvélemények megfogalmazására. Ettől még ezek nem válnak a pártprogram részévé.

– A Barankovics Alapítvány kiadványaiból különböző világnézet képviselőinek gondolatait idézhetjük. Elég, ha Jürgen Habermas nevét említjük. Egy szellemi műhely esetében ez természetes.

Cáfolta a múlt héten a KDNP ifjúsági szervezete, hogy szingliadó bevezetésén ötletelnének. Az IKSZ a népességfogyásról hirdetett meg rendezvényt, ahol egyebek mellett olyan dolgokat terveztek megvitatni, hogy 30 éves kor fölött adóztassák meg az egyedülállókat, vagy állami szférában ne lehessen vezető az a nő, akinek nincs legalább három gyereke. De hasonlóan furcsa felvetés volt az is, hogy az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez. „Mit szólsz a javaslatokhoz? Ha te is felelősséget érzel az ország jövőjéért, gyere, vitatkozzunk a témáról egy jót!” – írták a meghívóban, majd miután híre ment az ötletnek, az IKSZ közleményben tagadta, hogy bármilyen formában is foglalkoznának a szingliadóval, és kilátásba helyezték, hogy beperelnek minden sajtóorgánumot, ami ezt híreszteli.

Pedig vannak még ötletek ott, ahonnan ezek jöttek. A HVG számolt be arról, hogy a kereszténydemokrata párton belül terjed Benda József hobbi népesedéskutató „cselekvési terve”, amiben arról is szó esik, hogy a 35 és 45 év közti gyermektelen nők számára korlátoznák az abortuszt, az így születendő gyermekeket pedig rögtön örökbe adnák. Benda szerint a tíz fősnél nagyobb munkahelyeken népesedési megbízottat is alkalmazni kellene – ő arra figyelne oda, hogy ne dolgoztassák túl a 35-42 éves nőket.

Az egyetemista lányok házasságkötési és gyermekvállalási ösztöndíjat kaphatnának a tervszerint. A szülni nem képes 38-45 éves nőknek adnának lehetőséget arra, hogy béranyákkal hordassák ki gyermeküket, és országos médiakampányban népszerűsítenék, hogy negyvenévesen is szüljenek a nők. A 35-45 éves korosztályról reprezentatív felmérést készítenének, a nők gyermekvállalása helyett pedig inkább családok és közösségek gyermekvállalásáról beszélnének.

Bár a KDNP-nek kisebbik kormánypártként látszólag nincs nagy ráhatása a kormányzati politikára, tavaly az üzletek vasárnapi zárva tartását sikerült keresztülvinniük, most pedig egyébként is a családokkal kampányol a kabinet, kérdés, mennyire áll bele a párt Benda ötletelésébe. Cikkünk megjelenése után elküldték álláspontjukat, melyet a keretes írásban olvashatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik