Közélet

Ítélet várható a Kúrián a romagyilkosságok ügyében

Harmadfokon folytatódik a romagyilkosságok büntetőpere három, tényleges életfogytiglanra ítélt vádlott, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt ügyében.

Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt szerint ítélet is várható. Korábban az MTI-nek azt mondta, a Kúriának két nagy feladata lesz: egyrészt meg kell állapítania, helytálló-e, hogy másodfokon bűnösnek mondták ki az érintett vádlottakat a besenyszögi rablással kapcsolatban egy olyan bűncselekményben, amelyben az elsőfokú bíróság nem állapította meg bűnösségüket. A másik nagy feladata, hogy megnézze, az első- és a másodfokú eljárásban történt-e olyan eljárási szabálysértés, amely miatt az egész ügy tárgyalását újra kell kezdeni – tette hozzá akkor Bérdi Zsolt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2015. május 8-án kihirdetett másodfokú döntése nyomán csak a negyedrendű vádlott, Csontos István ügyében emelkedett jogerőre a korábban első fokon kiszabott büntetés, 13 év fegyház.

Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében megnyílt a lehetőség a fellebbezésre az említettek – azaz a személyi szabadság megsértésben is megállapított bűnösség – miatt. A három vádlott és védőik rögtön fellebbeztek, így ügyükben nem jogerős az ítélőtábla másodfokú döntése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik