Közélet

Együtt: Pintér felelős az otthonukban megfagyott emberek tragédiájáért

Tűzifa (tűzifa)
Tűzifa (tűzifa)
Az Együtt követeli, hogy a belügyminiszter még a héten juttassa el a tűzifát a rászorulóknak, vagy mondjon le.

Magyarországon ezen a télen már 75-en fagytak meg, 38-an közülük fűtetlen otthonukban hűltek ki. Ebből az utóbbi két hétben 35-en fagytak meg, közülük heten nők voltak. A legfiatalabb 45, a legidősebb pedig 80 éves volt. A Magyar Szociális Fórum adataira hivatkozó cikkünk alapján az Együtt tudatta, nemcsak végtelenül szomorú, hanem szégyen is, hogy 2016-ban Magyarországon akár egyetlen embernek is otthonában kell megfagynia, mert nincs mivel fűtenie.

A Belügyminisztériumnak feladata lenne, hogy az ilyen eseteket megelőzze.

A párt szerint Pintér Sándor belügyminisztert politikai felelősség terheli ezen tragédiák miatt, hiszen január 5-én ő maga jelentette be, hogy a rászorulók február végéig kapják meg a szükséges tűzifát.

Addig pedig nyugodtan megfagyhatnak, a Fidesz-KDNP-t ez cseppet sem érdekli.

Az Együtt tudatta, hogy az ország több pontján segíti – többek között – tűzifával a rászorulókat, de ez nem elég, mert ez állami feladat, ha a azt nem képes ellátni, a felelős miniszternek le kell mondania. Az Együtt ezért fölszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ezen a héten, az újabb hideghullám előtt juttassa el a rászorulók otthonába a tűzifát, a hétvégére ugyanis 10-15 fokos lehűlés jöhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik