Közélet

“De én Lázár János vagyok!” “Én pedig Ica néni, és a kastély zárva van.”

Lázár János rátalálhatott eddigi legkitartóbb ellenfelére, Ica nénire. A Népszabadság szerint a következő párbeszéd játszódott le Lázár János szuperminiszter és Ica néni, a tiszadobi Andrássy-kastély őre között:

– Jó napot kívánok, Lázár János vagyok, szeretnék bemenni a kastélyba.
– Jó napot! Sajnos nem mehet be, zárva vagyunk.
– De én Lázár János vagyok.
– Én pedig Ica néni. És a kastély zárva van, ki van írva, hogy nem látogatható.
– Nem ismer meg?
– Nem.
– Hát akkor viszontlátásra.
– Viszontlátásra, fiatalember.

Persze a lap szerint sem biztos, hogy szóról szóra így zajlott a párbeszéd, de a helyiek így mesélik, hogy akadt fenn egy váratlan látogatáson Lázár János a kastély kerítésén, miután a helyi gyermekvédelmi központnál dolgozó kapuőr nem engedte be.

A felújított kastély megnyitását eredetileg 2012-re ígérték, majd 2014-re, de azt sem sikerült tartani. A kastély és a kapcsolódó területek felújítása még a Bajnai-kormány idején nyert el állami és európai uniós támogatást a régió kiemelt turisztikai fejlesztéseként. A 2,2 milliárdos projekthez a megyei önkormányzat fideszes vezetése csaknem félmilliárd forint önerőt adott, írja a lap.

A felújítás miatt a gyermekotthont elköltöztették a kastélyból, őrnek pedig megtették Ica nénit. A palota csak néhány hete nyitott meg, és a helyiek szerint ez a kapunál felsült Lázár Jánosnak köszönhető. Tukacs István MSZP-s képviselő parlamenti kérdésére Lázár elmondta, hogy az ő kezdeményezésére vette át az épület üzemeltetését a kormány örökségvédelmi hivatala, a Forster Gyula Központ. Lázár szerintük azzal fenyegetett, hogy ha nem nyit meg a kastély, a Központ vezetője elveszti az állását.

Az épület amúgy az EMMI felügyelete alatt volt, ők bizonyos engedélyek hiányára fogták, miért nem nyitják meg. A hivatal a napokban korabeli bútorokat szállíttatott át a kastélyba az Iparművészeti Múzeumból, mert Andrássy korából csak három darab maradt. De a kaputól a kastélyig vezető utat viharvert melléképületek szegélyezik.

Amúgy a lap megkereste Ica nénit, akinek a férje azt mondta, ő nem hős, hanem tényleg nem ismerte fel Lázár Jánost. Nincs tévéje, takarékoskodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik