Közélet

A minisztérium megmondta, a BKK feladata az agglomerációs közlekedés

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 12. 24. 08:32

Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint a Budapesti Közlekedési Központon keresztül azt 2022-ig szükséges megszerveznie, írja csütörtöki számában a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése alapján.

A cikk szerint a BKV Budapest városhatárán túli járatainak finanszírozásánál elsősorban a Fővárosi Önkormányzat és az érintett Pest megyei önkormányzatok párbeszéde lehet a mérvadó, ahol a kormányt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint a helyközi közlekedésért felelős szaktárca képviselheti.

A minisztérium szerint a 2015-ös tárgyalások során számba vették a megoldási lehetőségeket, ennek eredményeként pedig megszülettek a szükséges jogszabály-módosítások, amelyek garantálják a BKV hosszú távú finanszírozását.

Az agglomerációs közlekedés mizériáról itt olvashat bővebben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 18.
Utas a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elektronikus bérletét használja Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Először teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetőség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.