Közélet

Rogán: nem a bevándorlókra, a családokra fordítjuk a pénzt

A hivatalos adatok szerint az illegális migráció eredményeként egy országnyi ember lépett be csak idén az Európai Unióba. Az unió által javasolt kvóta alapján Magyarországnak súlyos tízmilliárdokat kellene elkölteni befogadásukra, de a kormány úgy döntött: inkább a magyar családok otthonteremtésére fordítja ezt a pénzt, jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Rogán Antal közölte: az elmúlt egy évben mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Európában kialakult bevándorlási krízis tarthatatlan.

A Frontex hivatalos adatai szerint csak ebben az évben 1 millió 550 ezer illegális bevándorló lépte át Európa határait. Egyre többen gondolják azt, hogy valódi megoldást kell találni, mondta a politikus, megjegyezve: az unió és a tagállamok vezetői közül egyre többen látják be, hogy Európa határain kell megállítani az embereket.

Kétféle kockázat

Ennek alapja lehet Orbán Viktor kormányfő javaslata, és annak is első pontja: az európai határok közös védelme, mondta Rogán Antal.

A miniszter szerint az illegális migrációval kapcsolatban felmerülő kockázat kétféle – biztonsági és kohéziós – értelemben is súlyos.

Európában már kézzelfogható, hogy a bevándorlás növeli a terrorveszélyt. Emellett a fokozódó mértékű bevándorlás azokból a régiókból, ahol más kultúrát, vallást képviselő emberek élnek, az Európai Unió belső kohézióját fenyegeti.

Ha nem sikerül integrálni ezeket az embereket, párhuzamos kultúrák alakulnak ki, és fokozódhatnak a belső feszültségek. Európa kétféle értelemben is súlyos veszélynek van kitéve, mondta Rogán Antal, aki szerint ez egy “valódi háborús konfliktus veszélyéhez mérhető”.

A kormány ezért döntött úgy, hogy nem változtatja meg a korábban kihirdetett bevándorlási veszélyhelyzetet, amíg Horvátországon és Szlovénián keresztül továbbra is ezrek áramlanak be az Európai Unióba naponta.

Folyamatosan élő erővel is gondoskodni kell a határok védelméről, a katonák és a rendőrök határvédelmi munkájára továbbra is szükség van.

Juncker-képlet

Emellett továbbra is mindenkinek szorgalmaznia kell a közös határvédelmet. Továbbá küzdeni kell a kötelező betelepítési kvóta ellen, hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a magyar kormányt ezen küzdelmében már csaknem 1 millió 700 ezer ember támogatta aláírásával.

A “Juncker-képlet” alapján Magyarországnak évente akár 20 ezer bevándorló befogadására kellene költenie, de a miniszter szerint ezt a pénzt sokkal helyesebb otthonteremtésre fordítani. Az ellenzéki reakciókra a miniszter a 180 perc című műsorában megjegyezte, meg kell nézni, kik azok, akik tiltakoznak.

Akik korábban “brutálisan”, több mint duplájára növelték a lakásépítés áfáját.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az M1-en is kifejtette: az otthonteremtési támogatásokkal sok gyerekes családnak teszik elérhetővé az új lakást.

Emellett jó a magyar gazdaságnak is, hiszen munkahelyeket teremtenek, a mostaninál is jobban beindulhat a gazdasági növekedés, mondta Rogán Antal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik