Közélet

Kósa: Aczél elvtárs köztünk sétál

"Aczél elvtárs köztünk sétál", és a Magyar Telekom idézte meg - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap debreceni sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.

Kósa Lajos annak kapcsán, hogy a Magyar Telekom felbontotta Kovács Ákossal a szponzori szerződését az énekes nőkre vonatkozó kijelentése miatt, leszögezte: az énekesnek joga van saját véleménye kifejtéséhez, és ha valaki azzal nem ért egyet, nem bosszút kell állni, hanem vitatkoznia kell vele.

A Telekom lépése visszaidézte azt az aczéli kultúrpolitikát, amely nem a kulturális teljesítmény, hanem a politikai állásfoglalás alapján értékelte a művészeket – fogalmazott Kósa Lajos.

Ellenpéldaként említette, hogy Debrecen egyik önkormányzati intézményébe akkor hívták meg Alföldi Róbertet tárlatvezetésre, amikor Vidnyánszky Attilával, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatójával versengett a Nemzeti Színház főigazgatói székéért.

Ha megkérdeznek, mi Vidnyánszkyt támogattuk, de eszünkbe sem jutott mérlegelni Alföldi szereplését – magyarázta.

Hozzátette: Kende Péter barátságosnak nem mondható, Orbán Viktorról írt politikai pamfletje az Orbán-kormány idején kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól.

A benne leírt tartalmi kérdésekkel nem értettünk egyet, sok hazugság volt benne, de nem vitatkoztunk vele, hanem támogattuk – fűzte hozzá.

 

A kulturális teljesítményt tilos összekeverni a közéleti, politikai véleménynyilvánítással, a kommunista kultúrpolitikát ne idézze vissza senki, a Magyar Telekom se – jegyezte meg Kósa Lajos.

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor – mint fogalmazott – teljes mértékben egyetért Kövér László házelnökkel abban, hogy

a család nem akadálya a nők önmegvalósításának.

Kósa Lajos hosszan idézte a Fidesz-kormány családpolitikai intézkedéseit, amelyek mind-mind a nők családi szerepét hivatottak összhangba hozni a munkával, a közéleti szerepvállalással.

Kiemelte közülük a gyed- és a gyes-extrát, ami akkor is jár, ha visszamennek a nők dolgozni, az óvodai belépési kor csökkentését, a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazási lehetőséget és a munkahelyvédelmi akciótervet.

Az év végéig interneten folytatódik az aláírásgyűjtés

Hétfőtől már csak az interneten folytatja a betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtést a Fidesz idén – közölte Kósa, szintén vasárnap, szintén Debrecenben. Az ünnepek idejére felfüggesztik az ország különböző pontjain folyó aláírásgyűjtést, amit viszont januártól újraindítanak.

Eddig 1 millió 700 ezren támogatták aláírásukkal a kormány küzdelmét az illegális migránsok kötelező betelepítési kvótája ellen – dicsekedett a kormánypárti politikus.

Kósa Lajos szerint az emberek megértették: minden lehetséges jogi és legális eszközzel meg kell akadályozni, hogy Magyarországra kötelezően betelepítsenek olyan embereket, akikről nem tudjuk, hogy kik és mi a szándékuk, illetve azt, hogy a magyar nép felhatalmazása nélkül döntsenek erről mások – magyarázta.

A frakcióvezető hozzátette: már két hete lehet szavazni a peticio.fidesz.hu internetes oldalon, hétfőtől pedig január elejéig csak ebben a formában lehet támogatni a kormány törekvéseit.

Kósa Lajos szerint az már látszik, hogy eredményes a kezdeményezésük: az Európai Unió és a Törökország közötti megegyezésbe bekerült, hogy a megállapodás alapján Európába telepítendő illegális bevándorlókra a betelepítési kvóta, illetve a betelepítési mechanizmus nem terjed ki.

Ez eredmény – mondta a frakcióvezető, megjegyezve ugyanakkor, hogy az európai nemzetek joga eldönteni, kivel szeretnének tartósan együtt élni, ezt senki más nem mondhatja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik