habony (Array)
Közélet

Az MTI-nél nincsenek politikai szempontok – állítja az MTI

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 12. 11. 19:30

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. határozottan visszautasítja, hogy az MTI Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közlemények kiadásának megtagadása esetén politikai szempontokat vesz figyelembe – olvasható a szervezet pénteki közleményében.

A nagy magyarázkodásra azért van szükség, mert az MTI Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó személyiségi jogaira hivatkozva megtagadta a DK közleményének közlését. Bár a bíróság egyszer már kimondta, hogy Habony Árpád közszereplő, az állami hírügynökség kedden visszautasította a párt “Miből jár egy feltételezett ibizai drogdiszkóba Orbán tanácsadója” című közleményének kiadását.

A cég pénteken így érvelt: bármely közlemény visszautasításakor kizárólag a jogszabályok és az OS igénybevételére vonatkozó szerződés alapján jár el.

Szerződés, működési szabályzat, Ptk., becsület!

Az OS-ben történő kiadáshoz minden jogosult előzetesen szerződést köt, amelyben elfogadja a Országos Sajtószolgálat működési szabályzatát. A benyújtott közlemény kiadását kizárólag a jogszabály és az OS-szabályzat rendelkezéseibe ütköző tartalom esetén utasítja vissza a cég – tették hozzá.

A dokumentum szerint minden közleménynél kizárólag azt vizsgálják, hogy annak tartalma tiszteletben tartja-e a polgári törvénykönyvben meghatározott személyiségi jogokat. Közlemény kiadásának megtagadására csak akkor kerül sor, ha az sérti bárki becsületét, jó hírnevét, személyes adatainak védelméhez való jogát vagy más személyiségi jogát.

A szabályzat tartalmazza azt is, hogy a közlemény nem sértheti a közmédia jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen. A Duna Médiaszolgáltató Zrt. gazdasági társasági formában működik. Egyetlen gazdasági társaságtól sem várható el, hogy a saját vagyonából fenntartott és működtetett szolgáltatását jó hírneve és üzleti érdekei sérelmére más rendelkezésére bocsássa – hangsúlyozták, hozzáfűzve: ez az OS esetében sem engedhető meg, így a szabályzat ezen rendelkezésébe ütköző közlemények kiadását is meg kell tagadni.

Habony Árpád luxuséletvitele miatt a NAV-nál tett bejelentést a Jobbik. A miniszterelnök tanácsadójának méregdrága életéről bővebben itt olvashat.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.