Közélet

Nobel-díjat kap egy fehérorosz írónő, de az állami tévé nem adja az átadót

Az összes lehetséges kifogást felsorakoztatták, hogy miért nem.

A fehérorosz televízió nem közvetíti Szvetlana Alekszijevics írónő irodalmi Nobel-díjának átadását – jelentette be az állami rádió- és televíziótársaság pénteken. A Belteleradiokompanyija szervezési, műszaki, pénzügyi és jogi okokra hivatkozott. A társaság szóvivője hozzátette: a rádió és más tévécsatornák bőségesen beszámolnak majd az eseményről.

Szvetlana Alekszijevics, aki december 10-én veszi át a Nobel-díjat Stockholmban, korábban maga is kritizálta a fehérorosz állami médiát, amely szinte egyeduralkodó az országban. Az írónő kapcsolata egyébként sem felhőtlen a hatalommal, bár Lukasenka gratulált a Nobel-díjához.

Az átadót csak a Lengyelországból sugárzott Belsat független csatornán keresztül lehet majd követni Fehéroroszországban. A Fehérorosz Nyelvi Társaság képviselője, Oleg Truszov szerint félnek élőben közvetíteni az átadót, tudják, hogy Alekszijevics beszédet fog tartani, ugyanakkor a hatalom nem tudja elhallgatni az eseményt, mindenki tudja, hogy az írónő kapta a Nobel-díjat.

A közösségi portálokon már többen fellázadtak amiatt, hogy nem adják élőben a ceremóniát. „Félek, hogy hivatalnokaink nem értették meg, mennyire fontos ez az esemény” – írta a Facebookon Alekszijevics egyik barátnője. Az irodalmárok törzshelyének számító minszki kávéház tulajdonosa közölte: náluk élőben lehet követni az átadót, egy üveg bor a belépődíj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik