Közélet

Mégsem szűkítik Schengent

A belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást biztosító schengeni övezet egységének feltétlen megőrzése mellett érveltek a pénteki brüsszeli európai uniós belügyminiszteri tanácskozás résztvevői – hangsúlyozta újságíróknak Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki Magyarországot képviselte az ülésen.

Elmondta, hogy egy úgynevezett mini Schengen lehetősége nem vetődött fel az európai külső és belső határok védelméről, a határátlépés szigorításáról folytatott vitán.

A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy a schengeni rendszer szűkítésére azért sem került sor, mivel Görögország segítségért fordult az unióhoz, így nem kellett az unió határát védő országot kizárni a rendszerből.Ehelyett a közös Frontex-rendszer erősítése várható.

Emellett a menekültválság megoldásában kulcsszerepet kap majd Törökország, de természetesen a görög valamint az EU összes külső határát meg kell erősíteni.

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján elmondták, hogy nem merült fel a schengeni rendszer szűkítése, de a menekültválság miatt az alapszerződés módosítására szükség lehet.

Korábban a Financial Times írta, hogy a tanácskozáson az schengeni szerződés által meghatározott szabadon átjárható határok kétéves felfüggesztése is elképzelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik